Salamon
6 °C
14 °C

Addig, amíg vér nem folyik

2013.11.08. 00:13
Késekkel, baltákkal megvágott nők. Terhesen megütöttek, megrúgottak. Megerőszakoltak. Botokkal, babakocsikkal, vasrudakkal, és vastag kábeldarabokkal brutálisan összevertek. Törött orral, koponyatöréssel, fészerbe ruha nélkül bezártak. Erkélyről kidobottak. A Human Rights Watch olyan nőről is tud, akit egy csecsemőt a karjaiban tartva vertek egy fejsze nyelével. Legutóbbi jelentésében családi erőszakot túlélt magyar nők szólalnak meg. Ebből idézünk eseteket.

Hogyan készült a kutatás?

A jelentés a Human Rigths Watch által Budapesten, Kaposváron és Szolnokon 2012 decembere és 2013 júliusa között végzett terepkutatása. 29 mélyinterjún, telefonos és emailes megkeresésen alapul. A megkérdezett nők Magyarország egész területéről érkeztek, és legtöbbjüknek általános iskolai végzettsége volt. A HRW interjúkat készített parlamenti képviselőkkel, ügyészekkel, bírókkal, rendőrségi nyomozókkal, tudományos munkatársakkal, női szervezetek képviselőivel, menhelyek dolgozóival, és egészségügyi munkásokkal is. 

Idén júliusig a családon belüli erőszak nem számított még bűncselekménynek sem. A testi sértés egy típusa volt, a sérülések súlya szerint csoportosítva. A jogi lépések kezdeményezését a rendőrség és az ügyészség helyett az áldozatra hagyták. Július óta már szigorúbban büntetik azokat a támadásokat, amelyeket otthoni környezetben követnek el, az eljárás megindításának felelőseként pedig az ügyészt jelölik meg az áldozat helyett. 

De továbbra sincsen semmiféle átfogó nemzeti stratégia vagy iránymutatás a családi erőszak kezelésére vonatkozóan, az ügyeket egyedi esetekként kezelik. Egyedül a rendőrségnél vannak valamiféle utasítások, az ügyészek, a bírák, az egészségügyi és szociális munkások számára nincsenek. Nekik így nem marad más, mint az, hogy sztereotípiákra támaszkodjanak, ráadásul a meglévő rendelkezéseket sem alkalmazzák megfelelően.

A bántalmazott nők vonakodnak bejelentést tenni, mert félnek, hogy elveszíthetik a gyermeküket. Ráadásul a bántalmazók gyakran jól ismerik a rendőröket, ezért a családi erőszak kezelése kimerül abban, hogy a rendőr „a helyszínre érkezve megveregeti a bántalmazó hátát, miközben a

nőt arra szólítja fel, hogy ne provokáljon,

és tegyen többet a háztartásért”. Ez alássa a bizalmat.

A HRW több olyan ügyet is dokumentált, amikor a rendőrök hanyagok, vagy éppen ellenségesek voltak. Figyelmen kívül hagytak vagy elbagatellizáltak sérülésket, és az áldozatokat hibáztatták akkor is, amikor a bántalmazások a szemük láttára történtek. Volt olyan, hogy maga rendőrség fenyegette meg az áldozatot, hogy elveszi a gyermekeit, ha „hagyja magát" bántalmazni, és nem oldja meg a helyzetet. „Ezt követően a férjem tudta, hogy bármit megtehet velem, mert nem fogom a rendőrséget hívni a hatóságoktól való félelmem miatt".

A sérülések súlyosságát orvosi vélemény állapítja meg, ami a gyakorlatban meglehetősen önkényes, pedig a rendőrség és az ügyészség is erre támaszkodik. Az orvosok tört csontok hiányában általában könnyű sérüléseket állapítanak meg, és az áldozatra hárítják a jogi lépések kezdeményezését.

A 34 éves Júlia négyhetes terhes volt, amikor a férje megverte:

A férjem az udvarra vitt, és a fejemet kezdte ököllel verni a szomszédok előtt. Senki nem avatkozott közbe. Aztán a földön hagyott véresen. Elmenten a kórházba kezelésért, de az orvos nem kérdezett arról, hogy hogyan szereztem a sebeimet, csak felírta a sérüléseket. Egyáltalán nem érdekelte.

A törvény szerint a nyolc napon túl gyógyuló sérülések esetén az egészségügyi dolgozóknak kell feljelentést tenni. Ezzel szemben nemhogy nem dokumentálják részletesen a sérüléseket, de még akkor sem jelentik a bűncselekményt, ha kifejezetten az áldozat kéri azt, írja a szervezet. A jelentés szerint legtöbbször még azt sem kérdezik meg, hogy hogyan szerezték a foltokat és vágásokat.

Félnek a bosszútól

A rendőri utasítások előírják, hogy a helyszínre érkező rendőrnek külön-külön kell meghallgatnia a feleket, szükség esetén pedig az áldozatot a legközelebbi krízismenhelyre kísérnie. Ez a gyakorlatban szinte sosem történik meg. A legtöbb nő pedig azért nem tesz feljelentést, mert fél a bántalmazója még keményebb bosszújától. Vagy aki tesz is, később félelmében visszavonja a vádakat. Egy nő ezt mesélte a HRW-nak:

Miután a férjem megütött, kijött a rendőrség. Mindkettőnket megkérdeztek hogy mi történt és a férjem mellettem állt, mikor a rendőr megkérdezte, hogy fel akarom-e jelenteni, és hogy akarok-e távoltartó határozatot ellene. Túlságosan féltem ahhoz, hogy igent mondjak, mert tudom, hogy csak egy pár napra jó ez, és mikor visszajön, még jobban megver.

A 35 éves Erika szerint:

Azt mondta a rendőrség, hogy csak 24 órára tudják bevinni a rendőrségre és azután szabadon bocsátják. Mire jó ez nekem? Csak visszajön és összevissza ver megint. 

Andreának 30 nap távoltartó határozatot ítélt meg a bíróság:

Persze megkaphatom legfeljebb harminc napra, de míg a férjem nem jöhetett be a házba, nyugodtan meg tudott várni a ház előtt, vagy bárhol máshol, ahol tudta, hogy járok. Nem korlátozta semmi abban, hogy kövessen, amit meg is tett, és állandóan fenyegetőző üzeneteket írt nekem és zaklatta a szüleimet. A rendőrség nem ellenőrzi ezekt a határozatokat és őszintén szólva ez az egész túl sok nyűg, és csak nagyon keveset lehet rajta nyerni.

A törvény lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy távoltartó határozatot rendeljenek a bántalmazó ellen az áldozat külön kérelme hiányában is, de HRW nem tud ilyen esetről. A határozatok rövid irőre szólnak és meg nem újíthatóak, a rendőrség pedig nem ellenőrzi a végrehajtást. Arra nincs igazán idő, hogy az áldozat kiszabaduljon, nem tud menedéket találni, ha nincs hová mennie. Viszont pár nap múlva visszajön a férj, mert visszamehet, és a szokásosnál is jobban megveri.

Anna elmondta a HRW-nak, hogy férje megfenyegette, hogy megveri, ha feljelentést tesz. Már az anyját is megverte, amikor a rendőrséghez fordult Anna nevében. Mikor a rendőrség végül a helyszínre érkezett, Anna annyira félt, hogy inkább nem mondott el semmit. A férje tagadott mindent. „Miután a rendőrök elmentek, tovább ütlegelt és rugdosott engem" – mondta .

A 25 éves, két gyermekes kelet-magyarországi Ágnes férjét sikkasztással vádolták meg, amiért Ágnest hibáztatta, rendszeresen verte, és megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha rendőrökhöz fordul. 

A rendőrséghez fordulni nem mertem attól való félelmemben, hogy ha rájön, hogy megtettem, megöl. Amikor az utcán vert vagy kizárt a házból egyszál köntösben, még a szomszédaink sem mertek beavatkozni, mert ők is anynira féltek tőle. A férjem egy nagyon erőszakos ember.

Annát még több veréssel fenyegették meg:

Az anyám is ott volt akkor, úgyhogy őt is megverte. Mivel én túlságosan féltem, az anyám hívta végül a rendőrséget. Azzal fenyegetett, hogy még jobban megver, ha bármit is merek mondani a rendőrségnek... Mikor a rendőrség megérkezett, annyira féltem, hogy nem mondtam semmit, ő meg persze tagadott mindent... Miután a rendőrök elmentek, tovább ütött és rúgdosott.

Legtöbbször a a szomszédok sem mernek szólni, mert ők is félnek a bántalmazástól. Kisebb, vidéki közösségekben előfordul az is, hogy a szociális munkások ahelyett, hogy segítséget nyújtanának a bántalmazó elhagyásában, maguk bátorítják az áldozatokat, hogy „beszéljék meg a dolgokat otthon". 

A bántalmazott nők attól is félnek, hogyha feljelentést tesznek, a gyermekjóléti szolgálatok elveszik a gyermekeiket, ezért inkább a további megaláztatásokat választják. A 37 éves Virág a rendőrséghez fordult, amikor a férje elkezdte a lakásban lévő bútorokat zúzni:

Behívtak a gyermekjóléti szolgálati irodájába és azt mondták, hogy amennyiben a férjem magatartása nem változik, vagy el nem hagyom, elveszik a gyermekeimet. Ezt követően a férjem tudta, hogy bármit megtehet velem, mert nem fogom a rendőrséget hívni a hatóságoktól való félelmem miatt

Azt mondta, hogy semmi nem történt

A bántalmazásokat a rendőrök sokszor magánügyként, az „az élet velejárójaként" kezelik, vagy csak egyszerűen lebecsülik a sérülések komolyságát, és az áldozatokat hibáztatják. Pedig ez a legnagyobb segítség, amit a bántalmazónak nyújthatnak. A 35 éves Erika férjének csak annyit mondtak,„hogy legközelebb ne legyen annyira durva", miután az brutálisan bántalmazta, megerőszakolta, eltörte az orrát és kitépte a haját. 

A 21 éves budapesti Tünde a következőket mondta:

A szomszédok hallották a sikoltozásomat, miközben a férjem a hasamat verte, és üvöltözve a falhoz nyomott. Valószínűleg ők hívták a rendőrséget. Mikor azok kiértek, semmit nem tettek azért, hogy külön hallgassanak ki minket. Két rendőr megkérdezte a férjem, hogy mi történt, mire a férjem azt válaszolta, hogy csak egy kis vitánk volt. Mondtam, hogy megütött. Azt válaszolták, hogy szerezzek egy orvosi látleletet és tegyek feljelentést, mert ők csak akkor avatkozhatnak be, ha vér folyik.

A 28 éves Borbálát sem vették komolyan:

Kővé dermedtem és nem mondtam semmit, de a férjem azt mondta, hogy ő ugyan kicsit iszogatott, de én voltam az agresszív. Nem is fáradtak azzal, hogy engem is megkérdezzenek arról, hogy mi történt. A rendőr az arcomba mondta, hogy rendben van egy nőnek pár pofont kapni.

A négy gyermekes, 28 éves Elvirának sem hittek:

A bejáratnál álltunk, elkezdett gyanúsítgatni és pofozni. Megragadta a csuklómat, az ajtóhoz vonszolt, és kidobott az erkélyről. Egy szekérre estem a kertben, lejött és elkezdett rugdosni. Sikerült felkelnem, kifutottam kertbe, hogy segítségért kiáltsak. Mikor megtalált, megfogta a csuklómat és visszacipelt a házba... Mikor kiérkezett a rendőrség, azt mondta, hogy semmi nem történt. A rendőrök hittek neki. Még a rendőrök előtt is fenyegetőzött. Mégis hittek neki. 

Egy menhelyi dolgozó telefonját is negligálta a rendőrség:

A nőt korábban úgy megverték, hogy a csípőcsontja is eltörött. Mikor kihívtam a rendőröket, épp akkor jött ki a kórházból begipszelt lábbal, mire élettársa szétfeszítte a lábát és megerőszakolta. Mondtam a rendőröknek, hogy segélykiáltásokat hallok, de azt mondták, hogy akkor telefonáljak, ha vér folyik. Mondtam a telefonkezelőnek, hogy nem láttam mi történt, mert én a szomszéd lakásban lakom. A rendőrség azt mondta, hogy ha nem láttam a bántalmazást a lakásomból, akkor az valószínűleg nem is lehet olyan komoly.

A kisebb településeken az is gyakori, hogy a bántalmazó és rendőr ismerik egymást, sőt „ivócimborák". Ilyenkor a rendőr kimegy a helyszínre, és jól megveregeti a bántalmazó vállalát. A 33 éves Veronika így fogalmaz:

Mindenki ismer a városban, és senki nem merte őt kérdőre vonni. Jóban volt a rendőrökkel, úgyhogy olyankor, amikor hívtam a rendőrséget miután brutálisan bántalmazott, azt mondták nekem, hogy "addig, amíg vér nem folyik", nem fognak közbelépni. Aztán már nem telefonáltam. Hát ezek után, te nem veszítenéd el a bizodalmad az emberekben?

A bántalmazás nem pusztán verésből áll. Amikor valakit vernek, azon a szinten már a többi bántalmazás is jellemzően jelen van, a szóbeli abúzus mindig megelőzi a fizikait. A „lelki terrornak" ugyanúgy következményei vannak, mint a testi abúzisnak. Egy igazságügyi pszichológus szakértő, ha ért hozzá, képes a lelki bántalmazást is megállapítani.  

Állandóan féltékenykedett és fogságban tartott. Még a testvéremet sem  látogathattam meg, mert minden lépésemet ellenőrizte és minden  öt percben be kellett számolnom neki a dolgaimról. Sokszor egy vadállattá változott, és olyankor nem mertem neki ellentmondani.

Az észak-kelet magyaroszági 30 éves Annát a férje lelkileg terrorizálta második gyerekük megszületése után:

Folyamatosan azt üvöltötte, hogy milyen ronda és haszontalan vagyok, veréssel fenyegett és megakadályozta, hogy bárki mással találkozzam. Még az anyámat se engedte hozznánk feljönni. Kényszerített minden fajta házimunkára, beleértve a favágást és a vízhordást...Teljesen tönkretett testileg-lelkileg.

Egy bizonyos fokú erőszak elfogadott, de legalábbis megtűrt, gyakran még az áldozatok részéről is. Ezt a menhelyek munkatársai is megerősítették: „Gyakran mondják nekünk, hogy egy-két pofon nem számít. Normálisnak, az élet velejárójának tartják". Mónika, egy ózdi 33 éves nő ezt mondta a HRW-nak:

Egy kemény vita után, amit a férjem iszákossága okozott, a férjem elvesztette az önuralmát, arcon vágott párszor, és haszontalan kurvának nevezett... Csak egy pár pofon volt, nem gondoltam, hogy ezért hívnom kellene a rendőrséget. Csak olyasmi ez, amihez hozzászoksz..

Egy roma származású áldozat így fogalmazott:

Az én közösségemben a nők a családon belüli erőszakot normálisnak tartják. A férfiakon nagy a nyomás családfőként. A férjem szégyenben maradna, ha nem irányítana és fegyelmezne engem.

Mindenütt jelen van

A nők bántalmazása általános probléma. A családon belüli erőszak nem korlátozódik országokra, kultúrákra, osztályokra vagy etnikai csoportokra. Nem függ attól, hogy mekkora a családban a munkanélküliség, vagy milyen az iskolai végezttség. A WHO egy idei tanulmánya szerint a valaha kapcsolatban lévő nőknek 30 százalékát bántalmazta már fizikailag vagy szexuálisan a partnere, akivel bizalmas viszonyban volt. Abban viszont nagyon nagy különbségek vannak, hogy ki milyen eszközöket tud használni, amikor titkolni kell a problémát, és a tehetősebb embereknek ez jellemzően jobban megy.

24 órás telefonszolgálat

Az OKIT-nak van egy 24 órás telefonszolgálata, mely a családon belüli erőszak áldozatait a gyermekjóléti szolgálatokon, vagy gyermek nélküli anyák esetén a családsegítő szolgálatokon keresztül menhelyekre küldi. Ezek a menhelyek szállást, pszichológiai és szociális támogatást nyújtanak. 

A nők számára fenntartott menhelyekkel is gond van: léteznek ugyan, de túl kevés a férőhely. Csupán 122 hely van összesen az országban, de ebből mindössze 28 titkosított címen (a nemzetközi normák szerint 1000 krízisközponti hely kéne). Az áldozatokat gyakran hajléktalan családokkal együtt helyezik el, a nők legfeljebb 60 napig maradhatnak, és csak a gyermekes anyák kérhetnek hosszabbítást. Ezért a nőknek legtöbbször nincs más választása, mint visszatérni ahhoz, aki éveken át bántotta őket.

A 28 éves Edit azt mondta, hogy csak egy átmeneti szünetre volt szüksége:

Még mindig telefonkapcsolatban állok vele, és nagyon kedves, tényleg kedves dolgokat mond. Csak én egy kicsit kétkedő vagyok már, és nem akarok megint erőszakoskodást reszkírozni. Ki kellett szakadnom a környezetből egy kicsit, de vissza fogok menni, ahogy letelik a menhelyen az időm.

Arra a kérdésre, hogy miért megy vissza, azt felelte, hogy a 60 nap letelte után nincs hová mennie. A 33 éves Juditnak is el kellett hagynia a menhelyet:

Azért jöttem a menhelyre, mert már túl sok volt odahaza. 14 éve vagyunk együtt, amiben volt jó is, rossz is. Néha tényleg csúnyán beszél velem, de igazán csak januárban kezdett a helyzet rosszabbodni. Beszéltem vele, és azt mondta, hogy meg fog változni. Szeretem, és akkor is, ha félek, bízom benne, hogy megváltozik, úgyhogy holnap hazamegyek. Csak ennyi időre tudtak tartani a menhelyen. Nem maradhatok örökké. 

  • Találd meg álmaid budapesti lakását az Otthontérképen!
  • Több ezer eladó lakás közül válogathatsz a térképről.
  • Válogass a szebbnél szebb kiadó budapesti lakások közül