Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Felmentették a Közgépnél tiltakozó aktivistákat

2013.11.08. 17:06

Felmentette a bíróság első fokon azokat az aktivistákat, akiket a Közgép Zrt. rágalmazás gyanújával jelentett fel – közölte Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pénteken.  Tavaly július 11-én a Közgép XXIII. kerületi telephelyének bejáratánál akkori LMP-s politikusok és aktivisták egymáshoz láncolták magukat, és "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" feliratú táblákkal demonstráltak.

A tiltakozókat a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A Közgép nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett. Ennek nyomán magánvádas büntetőper indult a Budapesti XX.-XXI.-XXIII. Kerületi Bíróságon 26 ember ellen. Közülük nyolcan parlamenti képviselők, akiket kérésük ellenére nem adott ki az Országgyűlés, így velük szemben nem folytatódott az eljárás.

Jávor Benedek elmondta: az aktivisták – akik között volt Kukorelly Endre, az LMP színeiben megszerzett parlamenti mandátumáról azóta lemondó író is – pénteken kézhez vették a bíróság felmentő végzését. A PM társelnöke azt mondta, az ítélet nagy jelentőségű, sokat fogják még idézni a szólásszabadság védelmében.

Ismertése szerint a bíróság kimondta, hogy akciójuk nem minősül rágalmazásnak, mivel nem fogalmaztak meg tényállításokat, csak politikai véleményt. A bíróság szerint a történteket legfeljebb becsületsértésként lehetne értelmezni, ha egy jogi személyiségnek, például egy vállalkozásnak, "lenne becsülete, morális integritása", amit meg lehet sérteni – mondta Jávor Benedek, akinek értékelése szerint a Közgépet képviselő Futó Barnabás ügyvéd alapvető hibát követett el a magánvádas eljárás megindításával.

A PM társelnöke úgy fogalmazott: a véleményük kinyilvánítása miatt akarta börtönbe juttatni aktivistáikat, a független bíróság azonban ezt nem engedte. Jávor Benedek elmondta, hogy a bíróság hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága egy korábbi döntésére – Uj Péter, az Index volt főszerkesztője szarnak nevezett egy tokaji bort, amiért a itthon első- és másodfokon is elítélték, és Strasbourgig kellett mennie a jogorvoslatért – határozatára. Az ítélet szerint egy vállalatnak nincs becsülete, csak üzleti érdeke és jóhírneve, ezek esetleges megsértését viszont nem büntetőeljárásban kell vizsgálni – mondta a politikus.

Jávor Benedek azt mondta, nincs információja arról, hogy a Közgép fellebbez-e a végzés ellen.