Gyurcsány megkerülte a belügyet 2006-ban

2013.11.12. 14:01

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006. őszi események során többször az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel - mondta el a tanúként meghallgatott Kondorosi Ferenc, a tárca volt államtitkára a rendőri vezetők elleni büntetőperben kedden a Fővárosi Törvényszéken.

Mint mondta, Gyurcsány Ferenc jó viszonyban volt és közvetlenül tárgyalt Gergényi Péter akkori budapesti főkapitánnyal. Bene László akkori országos főkapitány kifogásolta, hogy Gergényi az ő tudta nélkül járt a kormányfőnél - tette hozzá.

A volt államtitkár nem tudott egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, a tárcánál ki döntött arról, hogy a Kossuth téri demonstráció választási gyűlés, ezért a rendőrségnek korlátozottabb az intézkedési lehetősége.

A büntetőperben Bene László és Gergényi Péter mellett 12 rendőri vezetőt vádoltak meg jobbára mulasztásos cselekményekkel a 2006. őszi események kapcsán. Két kivétellel az összes rendőri vezető ellen elöljárói intézkedés elmulasztása a vád. Az egyik kivétel a Szabadság tér helyszíni parancsnoka, akit jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntettével vádolják. Ő volt az, aki a tévészékház ostromakor az ügyészség szerint nem volt képes ellátni a feladatát. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

A szeptember 17-én kezdődött per első tárgyalási napja több szempontból is szokatlan volt. Tüntetők várták a vádlottakat, a hallgatóság soraiban feltűnt Gyurcsány Ferenc, a reggel kilencre kiírt kezdés majdnem egy órát csúszott, a vádirat pedig annyira hosszú volt, hogy a teljes napot kitöltötte. Hosszú lesz maga a per is: száz tárgyalási napot tűztek ki, és lehet, hogy 2015-ig kell várni arra, hogy kiderüljön: mit érdemel a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerint Bene László, Gergényi Péter és a többi vádlott.

Két nappal később a legismertebb vádlottak meghallgatásával folytatódott a per, de se Bene László, se Gergényi Péter, se Dobozi József nem akart vallomást tenni. Mindannyian ártatlannak tartják magukat. Az ötödrendű vádlott hetvenoldalas vallomással készült.

A 2006-os zavargások elleni rendőrségi fellépésről Gyurcsány Ferenc azIndexnek múlt héten adott interjújában azt mondta: a demokratikus államrend megdöntésére irányuló erőszakos kísérlet ellen a rendőrség nem hibátlanul, de alapvetően alkotmányos módon lépett fel. Gyurcsány arra is emlékeztetett, hogy 2006 őszén több rendőr sérült meg, mint civil, és több rendőr ellen indult eljárás, mint civil ellen.