Salamon
7 °C
14 °C

Portik is beintett a bizottságnak

2013.11.13. 06:24

Laborc Sándor után Portik Tamás is nemet mondott a kettejük öt évvel ezelőtti találkozóinak körülményeit és esetleges következményeit vizsgáló parlamenti albizottság meghívására – írja a Népszabadság.

A lap írása szerint a büntetés-végrehajtás útján Portik Tamás az előzetesből Mile Lajos albizottsági elnöknek címzett, kézzel írt levelében arról tájékoztatta a nemzetbiztonsági bizottság Portik–Laborc-találkozó hátterét vizsgáló albizottság vezetőjét, hogy bár az ügyét tárgyaló bíró engedélyezte, ő nem kíván „megjelenni” a testület előtt.

A parlament egyébként éppen ma tárgyalja az LMP azon javaslatát, amely alapján kötelezővé válna megjelenni a parlament nemzetbiztonsági kérdéseket érintő bizottsági ülésein.  Az LMP-s Mile ugyanis azt kezdeményezte, hogy törvényi szinten tegyék kötelezővé a megjelenést, illetve az együttműködést a nemzetbiztonsági kérdésekről folytatott bizottsági üléseken. A kormány korábban támogatásáról biztosította Milét. Laborc október végén mondott nemet Mile meghívására.

Ahogy arról mi is írtunk, az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és – az alacsonyabb rangú titkosszolgálati ügynökökkel együtt megjelenő – Laborc Sándor.

A felvételek készítésének célja és a beszélgetés tartalma jelenleg egyaránt meglehetősen homályos, a nyilvánosság még azt sem tudja egyértelműen, hogy milyen szándékkal találkozott Laborc Portikkal. A jobboldal az akkori baloldali politikai vezetés és az alvilág összejátszásának bizonyítékaként igyekszik feltüntetni a felvételt, az akkori titokminiszter, Szilvásy György viszont egy jól végrehajtott titkosszolgálati művelet dokumentumának tartja a szövegeket.