Salamon
7 °C
14 °C

Ezt még nem a Simicska adja ki

2013.11.15. 19:42
„Emberek, akik Orbán Viktorból élnek″-sorozatunk legújabb részében Debreczeni József ex-MDF-es, jelenleg Demokratikus Koalíció-alelnök könyvbemutatójára látogattunk el. Hogy A fideszes rablógazdaság című új könyve mennyire nem része a kampánynak, arra megjelenésének időzítésén kívül bizonyíték volt a könyvemutatóra meghívott két vendég is: Bárándy Péter, ex-igazságügyi-miniszter és Kuncze Gábor, ex-SZDSZ-es politikus, ex-belügyminiszter, ex-rádiós műsorvezető, jelenleg a nagy ellenzéki összefogást sürgető Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke.

Debreczeni József óriási lendületben van: megírta, ki a felelős 2006 őszéért, megjósolta a Fidesz kétharmadát, és azóta is minden évben előáll egy újabb könyvvel. Hol Orbán félelmetes fenevaddá változását elemzi a gyerekkori évektől napjainkig, hol pedig a pártok korrupciós pénzmozgásait, a pártfinanszírozás visszásságait vizsgálja, szigorúan Strabag-mentesen. Legújabb könyvében pedig lerántja a leplet az Orbán-rezsimről. Nem fogják kitalálni, mire jut! „Ebből a könyvből az derül ki, hogy az Orbán Viktor és Simicska Lajos által vezetett Fidesz valójában rablóbandaként működik″ – hát erre.

Debreczeni: Csak a Gyurcsány és a Bauer!

Az Alkotmány utcai Pallas Páholyban péntek délelőtt tartott könyvbemutatón Debreczeni azzal kezdte, hogy megköszönte néhány újságírónak a tényfeltáró munkáját, akik nélkül ez a könyv nem születhetett volna meg. A könyvben is ez áll: „...nem áll mögötte saját kutatás... ennek is olyan híradások, riportok, interjúk, oknyomozó írások adják a tényanyagát, amelyek korábban külön-külön már megjelentek.” Debreczeni egyébként név szerint is köszönetet mondott több oknyomozó újságírónak, köztük annak a Bodoky Tamásnak, akinek a 2006-os könyvét saját 2006-értelmezésében keményen bírálja. És ami még viccesebb, annak a Mong Attilának, akit pártja, a DK épp most fenyegetett meg ügyvéddel, amiért egy véleménycikkében azt írta, hogy

Gyurcsány és a baloldal speciel még nem számolt el semmivel, a pártfinanszírozás ügyében pedig konkrétan nem csináltak semmit, amikor hatalmon voltak, azon kívül, hogy ugyanúgy folyatták ki a közpénzt, ahogyan most a Fidesz.

Ezzel szemben a DK-alelnök Debreczeni könyvének első fejezetében rögtön kinyilatkoztatja, hogy Gyurcsány az egyetlen pártvezető, miniszterelnök, aki meg akarta tisztítani a viszonyokat, de a Fidesz rendre megakadályozta. Illetve egyetlen politikust ismer összesen, aki betartotta, hogy csak annyit költ kampányra, amennyit a törvény megenged: Bauer Tamás ex-szdsz-es, jelenleg DK-s politikus- és alelnöktársát.

Bárándy: Minden szavával egyetértek!

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter szerint a könyv azzal a felütéssel él, hogy az Orbán vezette politikai üzletág működése nem illik bele a korrupció hagyományos jelentésébe: 

És ez valóban igaz. A lényege az, hogy a korrupció, az egy szervezeten belül néhány szervezeti elem működésének diszfunkciója. Itt viszont egy olyan szervezet jött létre, amelynek a funkciója a közrossz gyakorlása. A szervezet válik egy olyan célszerszámmá.

Bárándy amúgy a könyv minden szavával egyetért. Szerinte remek a történeti visszatekintés, miszerint a jelenlegi problémáknak az egyik gyökere, ahogy az MSZMP átmenekítette a vagyonát az MSZP-be, ahogy ez az egész folyamat elvezetett oda, hogy a pártpénztárnok politikai tényezővé vált, összekapcsolva ezzel a korrupt magatartást a politikai befolyással. A Fideszben pedig már az első időszak gazdálkodásában is tartózkodtak az adófizetéstől, az anyagi mozgás nyilvántartásától és a hitelek visszafizetésétől. Bárándy ezt még azzal kommentálta, hogy „ha ezt betartja az ember, hosszú időn keresztül ez megalapoz egy anyagi jólétet. És ha ez politikai hatalomhoz jut, annak kell hogy legyen folytatása”.

Bárándy szerint bár kezdetben mindenki mosolygott a fülkeforradalom kifejezésen, hiszen a forradalom nem attól az, hogy folyik a vér, hanem attól, hogy a jogfolytonosság megszakad, mostanra már látni, hogy ez tényleg megtörténik. Majd Debreczeni könyvének egyik egy oldalas ábráját dicsérte, mely a Simicska-Nyerges-Töröcskei-hármas cégösszefüggéseit, állami megrendeléseit mutatja be: Bárándy szerint az egy jól szervezett bűnszervezet, bűncsoport ábrájára hasonlít. Ezután pedig még felolvasott egy nápolyi szervezett bűnözésről szóló konferencián elhangzott meghatározást, hogy érzékeltesse, mennyire hasonlít az a Fidesz működésére.

Kuncze: Mindenki gondoljon bele, az isten szerelmére!

Kuncze Gábor egy 2003-as botránnyal kezdte, amikor a Fidesz azzal vádolta az akkori szocialista-liberális kormányt, hogy a korrupció sűrű hálózata szövi be azt és példának hozták fel, hogy egy 30 milliós szerződést kötött a kormány a Malév, és egy 22 milliós szerződést az autópályacég átvilágítására. Ehhez képest ennek a könyvnek minden egyes oldala 2 milliárdot tartalmaz – érzékeltette Kuncze egy frappáns bagoly mondja-példával, mennyivel korruptabb a Fidesz.

Kuncze szerint vigyáznia kell, hogy mit mond a könyvről, mivel Debreczeninek a 2010-es választás előtt megjelent könyve bemutatóján azt  állította, hogy a szerző túl sötét jövőképet vizionál és ezzel az egész könyv hitelességét rontja. De Kuncze ma már inkább úgy gondolja, hogy Debreczeni jóslata túl rózsaszín volt. A Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke szerint mindenképpen el kell olvasni ezt a könyvet, mert „ha a végére ér, azt mondja az ember, hogy ilyen nincs, ezt biztos nem tűrjük, meddig tűrjük! Először megdöbbentem, aztán rettenetes haragot éreztem, aztán szégyent, hogy ezt meg lehet csinálni.”

Kuncze szerint a szemünk láttára osztják szét az országot, néhány ember a szemünk láttára tesz zsebre többszáz milliót nulla munkával. Közben leszakadunk a szomszédainktól, Európától.

Nem maradhatnak kormányon. Ez most nem így néz ki persze, de mindenki gondoljon bele, az Isten szerelmére, hogy az a fontos, hogy az ő kis csapatocskája ott szambázzon a parlamentben, vagy az, hogy ezt a dolgot takarítsuk el 

– kérdezte szenvedélyesen, amiből következett is egy másik kérdés, az, hogy esélyesnek látja-e a nagy ellenzéki együttműködést, azt, hogy az MSZP és Bajnaiék újra megnyitják a tárgyalásokat. „Nem erőlködünk tovább már” – válaszolta erre Kuncze.

Nagyon rendes emberek voltak kint

Debreczeni pedig megkapta a kérdést, hogy ez a könyv mennyire tekinthető a kampány részének. Erre azt válaszolta, hogy igaz, valóban kettős szerepben van jelen a közéletben, időnként politikusként, néha politikai közíróként,

De hát az a helyzet, hogy nem fontolgatok írás közben soha. Tagadhatatlan, hogy ennek a könyvnek lehet politikai szerepe a választások előtt, de hadd utaljak arra, hogy '92 óta, amikor írok, nem szoktam pártpolitikai megfontolásokat figyelembe venni.

Távozóban még hallom, ahogy az egyik hölgy arról beszél a mellette ülőnek, hogy ő kint volt az Orbán-szobor ledöntésénél és nem volt azzal semmi baj, nagyon rendes emberek voltak kint. Kuncze Gábornak meg arról panaszkodik egy idős néni, hogy bár eddig az MSZP-re szavazott mindig, de most elbizonytalanodott, nem tudja, mi legyen. Az esemény tökéletes lezárását mégis az épület előtt Fedél Nélkült áruló hajléktalan adja meg, igazodva a Pallas Páholy közönségének ízléséhez::

Vegyen egyet! Ezt még nem a Simicska adja ki.