Nándor
7 °C
23 °C

Kósa: A köztársasági elnököt is csak kétszer lehet megválasztani

2013.11.16. 16:10

Kósa Lajos országgyűlési képviselőként folytatná politikai pályáját, négy polgármesteri ciklus után jövőre nem indul a debreceni városvezetői posztért, derült ki pénteken. Szombaton lapunknak azt nyilatkozta, szerinte ez nem változtat azon, hogy továbbra is Debrecenért és a debreceniekért fog dolgozni, csak ezután a parlamentben teszi ezt. Elköltözni sem szeretne a városból.

Kósa Lajos lapunknak elmondta, hogy a döntésénél az motiválta, hogy már 15 éve vezeti városát és úgy érezte, szüksége van egy kis változásra. Szerinte nem jó, ha egy várost, egy intézményt túl sokáig vezet valaki, mert a munkába belefásulhat, az rutinná válhat, ezért lehet, hogy kevésbé lesz rugalmas, vagy nyitott az új dolgokra. „A legtöbb demokráciában ezt felismerik, amikor olyan törvényeket csinálnak, mint ami például nálunk is van, hogy egy köztársasági elnököt csak kétszer lehet megválasztan".

A fideszes politikus szerint annyiban lesz más a munkája, hogy bár az operatív munkával nem kell foglalkoznia, de folyamatosan kell egyeztetnie, tárgyalnia a városi intézményekkel, vállalkozókkal, cégekkel, mivel az ő képviseletük nagyon fontos és ez eddig polgármesterként kézenfekvő volt.

Hogy ki lesz az utódja, az Kósa szerint nem aktuális kérdés: még jövő év októberéig polgármester, szerinte a személyi kérdéseknek majd az európai parlamenti választás után jön el az ideje. A politikus szerint nem igazán volt ez kérdés a frakcióban, hogy akikre vonatkozik, azok hogyan döntenek: polgármesterség vagy képviselőség. Ráadásul majdnem mindenki meghozta már a döntését.

"Bárki lesz a polgármester, biztos vagyok benne, hogy azzal is meg fogom találni a hangot" − mondta Fidesz ügyvezető alelnöke.