Lukács
7 °C
22 °C

A szocialisták képviselőjelöltje lett Braun Róbert

2013.11.18. 14:24

A napokban hivatalosan is MSZP-s képviselőjelöltté választották Braun Róbertet, a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkárát.

Braun 2004-ben, rövid miniszterelnökségi karrier után lemondott, később pedig összekülönbözött Medgyessy Péter utódjával, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is, és eltávolodott a baloldal irányítóitól.

Ezért tavaly ősszel nagy meglepetést keltett, amikor a Magyar Nemzet kiderítette, hogy ismét politikai pályára lépett, és tagja lett a szocialista pártnak. A belépésről az MSZP országos vezetése sem tudott, a kormányoldalról pedig összeférhetetlenségi aggályokat hangoztatva támadták, mert akkor még a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója volt.

Braun Róbertet a nyáron választották az MSZP monori szervezetének elnökévé. A városban legutóbb áprilisban tartottak helyi időközi választást. Akkor nagy többséggel a Fidesz jelöltje nyerte az önkormányzati képviselőséget.

A Pest megyei 10-es választókörzet azonban nem kifejezetten jobbos vidék. Az utóbbi három választáson mindig az országos eredménynek megfelelő helyi győzelem született. 2006-ban az MSZP-s Gál Zoltán, 2010-ben pedig a fideszes Pogácsás Tibor szerezte meg az országgyűlési mandátumot. 2014-ben Braunnak ismét Pogácsással kell majd megmérkőznie.