Az MSZP és a Fidesz együtt fúrta meg az áfacsalás-bizottságot

2013.11.18. 13:19

Az LMP társelnöke, Schiffer András és a Fideszből a botrányos földpályázatok miatt kilépett független képviselő, Ángyán József sajtótájékoztatón jelentette be azt, hogy elbukott közös kezdeményezésük a nagyadózókat átvilágító vizsgálóbizottság felállítására, melyhez az alapot a NAV adóellenőre, Horváth András alapos adatgyűjtést követő, magánszemélyként tett feljelentése szolgáltatta. Schiffer András elmondása szerint az MSZP és a Fidesz politikusainak elutasítása miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírást.

Az LMP társelnökének elmondása szerint tisztában van azzal, hogy egy vizsgálóbizottság nem helyettesíthet egy nyomozati eljárást, de úgy gondolták, szükség van a 2002 – és kiemelten 2007 – óta elfogadott év végi zárszámadások átvizsgálására, hogy azok mennyire tekintették át szigorúan a nagy cégektől befolyt adó összegét. Ezenkívül a vizsgálóbizottság feladatául kívánták tűzni azt is, hogy nézzék meg, mennyiben érintettek az Orbán Viktor által kötött stratégiai megállapodások partnerei az ügyben. 

Schiffer András azt mondta: nem lett volna szükség 2007 óta a folyamatos megszorításokra – vagy nem ilyen mértékben –, ha ez az ezermilliárdos csalássorozat nem következik be. 

Ángyán József ehhez hozzátette, hogy egységes maffiahálózat kerítette be az államot és a politikát, és ezt a maffiahálózatot képviseli az MSZP és a Fidesz az Országgyűlésben. A két pártot a maffia Ángyán szerint a pártok finanszírozásával fizeti ki. Schiffer András arra is felhívta a figyelmet, hogy ez már a harmadik eset, hogy a szocialisták és a kormánypártok közösen akadályozták meg egy LMP által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását. Először a 2007 és 2013 között offshore cégekhez vándorolt fejlesztési pénzek, másodjára pedig a Mol ügyeinek kivizsgálását tagadták meg közösen a szocialisták és a kormánypárti frakciók.

Schiffer András azt is bejelentette, hogy Ángyánnal közösen közérdekű adatkéréssel fordulnak a gazdasági minisztériumhoz, hogy hozza nyilvánosságra a bravúros gyorsasággal, egy hétvége alatt elkészült NAV-átvilágítás alapján készült teljes jelentést.