Monoklis DK-sok tüntettek a nőverés ellen

2013.11.18. 12:24 Módosítva: 2013.11.18. 13:21

Körülbelül százan gyűltek össze a Képviselői Irodaház előtt a Demokratikus Koalíció (DK) nőverés elleni demonstrációján. A tüntetésen jelen volt Vadai Ágnes, Gréczy Zsolt, Szabó Zoltán, Szarvas Koppány Bendegúz, DK-s politikusok, Galkó Balázs színész, valamint az MSZP-s Lendvai Ildikó és az LMP-s Szél Bernadett is.

A tömeget apró kellemetlenségként érte, hogy a benzines áramfejlesztő kipufogógázát pont oda fújta a szél, ahol álltak. A demonstrálók egyébként nem állhattak közvetlenül a Képviselői Irodaház előtt, így azzal szemben, a Duna-parton lévő korlátnál gyülekeztek, rendőrök vigyáztak arra, hogy nehogy lelógjanak az úttestre.

A nők monoklival az arcukon jelentek meg, Vadai Ágnes és még pár nő egy olyan pólót viselt, amelyen Orbán Viktor, Kövér László és Rogán Antal feje volt látható a következő felirat kíséretében: „Neked hogy esne?”.

Monoklis tüntetés

Vadai Ágnes szerint „ez az ügy a szembesítésről szól”. „Azt várjuk, hogy értsék meg, hogy az a két pofon, az maga az ország" – mondta a képviselőnő, megjegyezve, hogy szocialista képviselőket látott a tüntetésen, ellenben kormánypártiakat nem. Vadai beszédében azt mondta, Baloghot szembesíteni fogják tetteivel. „Legyen egyszer férfi, és mondjon le!” – fogalmazott a DK-s képviselő. Ugyankkor Vadai szerint azokat a kormánypárti képviselőket is szembesíteni kell a hibájukkal, akik megszavazták a parlamenti demonstrációjuk miatt kiszabott 130 ezres büntetést. Szerinte ugyanis a képviselőknek az lenne a dolga, hogy a gyengék mellé álljanak, hogy lássák, van képviseletük. „Senki nem fordíthatja el a fejét” – mondta Vadai Ágnes.

A hétfői demonstráción Tallós Rita színésznő arról beszélt, hogy sokkal több nőnek kellett volna ott lennie a tüntetésen, de „nem vagyunk elég bátrak” – mondta. A színésznő elmondta, hogy neki volt igazi monokli is az arcán, és tudja, hogy milyen nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, főleg, ha gyerek is van. Ugyanakkor, „ha valaki bátor, a saját életét tudja irányítani” – fogalmazott.

„Szombaton Debrecenben halálra vert egy férfi egy nőt” – kezdte a beszédét egy a tüntetésen szintén felszólaló orvos, aki egyben íróként is aktív. Szerinte a nőknek már az első pofonnál ellenállniuk kellene, de ezt megnehezíti az a lelki szenvedés, ami általában már a tettlegességet megelőzően is jelen van. Az orvos szerint ez a nők anyagi függőségének következménye, ezért elsősorban ezen kell változtatni, plusz be kell vezetni a nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülés fogalmát.

A tüntetés résztvevői hangsúlyozták, hogy a Bátran NŐ csoport azért jött létre, hogy megvédje a nőket, és kiálljon mellettük. A demonstráció körülbelül fél óráig tartott, a résztvevők utána békésen elvonultak.