Mégsem szívatják az Együtt-PM-et Pécsen

2013.11.18. 15:47

Mégis gyűjthet aláírást az Együtt-PM az egykulcsos adó eltörlése mellett Pécsen, a Széchenyi téren, a megyei önkormányzat előtt. Berkecz Balázs, az Együtt politikusa azt írta Facebook-oldalán: „Győzött az igazság! A Pécsi Rendőrkapitányság tudomásul vette a holnapi pécsi aláírásgyűjtés bejelentését".

A párt november 12-én jelentette be az eseményt, de akkor a rendőrségtől egy ombudsmani állásfoglalásra hivatkozva azt a választ kapták, hogy az ilyen rendezvényhez az igazolást a rendőrség nem adhatja ki. Nem tartozik ugyanis a gyülekezési jog hatálya alá, ha egy utcára kihelyezett, például szórólapokat osztó információs pult körül emberek gyülekeznek.

A levélben a rendőrség azt javasolta az E14 aktivistáinak, hogy a közterület használatával és a rendezvény engedélyezésével kapcsolatban forduljanak a városüzemeltetésért felelős Biokom Kft.-hez. A szervezők ezután elmentek a Biokomhoz, ott viszont azt mondták nekik, hogy tulajdonosuk, a pécsi önkormányzat utasítása alapján ők nem adhatnak engedélyt politikai rendezvényre.

A párt november 19-én 14:00 órától 17:00 óráig gyűjt aláírást az egykulcsos adó eltörlése mellett Pécsen, a Széchenyi téren, a Megyeháza előtti közterületen.