Gyöngyi
9 °C
9 °C

Szavazzanak rám, hogy ne vigyenek el!

2013.11.20. 23:12
"Mi más lehetőségem van?" - válaszolta Molnár Gyula, Újbuda volt MSZP-s polgármestere arra a kérdésre, hogy indul-e a polgármesterségért, ha harmadfokon felmentik. Hunvald György, volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester pedig még nem döntötte el: ő két év nyolc hónapot töltött börtönben. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője beszélgetett velük a Hét Olajfa Egyesület, Vissza a jogállamot című rendezvényén, ahol nekiestek a 444.hu és a Magyar Nemzet munkatársainak is. Schmuck Andor és Lakos Imre is a házban volt.

Lesznek-e még polgármesterek?

Molnár Gyula egyértelmű igennel válaszolt. Elmondta, ő arra készül, hogy harmadfokon, a kúria helyre fogja tenni a másodfokú ítéletet. Tudja, hogy nehéz úgy kampányolni, hogy nincs még harmadfokú ítélet - ami van, az pedig eltiltotta a közügyektől két évre -, de bízik az igazságban. “Szavazzanak rám, hogy ne vigyenek el” - mondta. Hunvald azt mondta ő nem gondolkodik egyelőre ezen.

A következő kérdésre, hogy szerintük szeretné-e a politika börtönben látni őket, Hunvald azt válaszolta nem tudja, de az ügyész, aki a vádat emelte biztosan. Hozzáttete, kíváncsi mit mond majd ez az ügyész, ha megkérdezik tőle, hogy “hogy teheti ezt egy családdal, egy kerülettel”. Molnár szerint régen volt egy politikai kultúra, ami arról szólt, hogy nem lépnek át egy határt a politikusok az ellenfeleikkel szemben. Ez viszont megváltozott 2006-ban, ezután már nem az volt, hogy “jobb vagyok, mint te”, hanem “vitám van veled, utamban vagy, kinyírlak”.

Mert sikeresek voltunk

“Hogy miért pont mi?” - tette föl a kérdést Molnár és meg is válaszolja: “Azért mert sikeres ember volt a Gyuri (Hunvald), ő meg majd eldönti, hogy mondja-e rám ugyanezt.” Hunvald egyetértően bólogatott. Molnár szerint nagyon nehéz eldönteni honnantól hivatali visszaélés az, amit egy polgármester tesz: “Ezt ma a magyar büntetőjogban szubjektív módon dönti el a vádhatóság és ha talál egy bírót, aki rábólint, akkor bűncselekmény lesz belőle” - mondta Molnár és hozzátette, hogy fel is tehetjük a kérdést rögtön: “Ez a hatalom most él vagy visszaél a hatalommal?” Molnár szerint egyébként, amit vele tesznek most, az kontraproduktív lesz, azok a médiák pedig, akik most hamis adatokkal, hazugságokkal számolnak be róluk “szépen, szisztematikusan el lesznek számolva”. De inkább nézze meg!:

Hunvald hozzátette, az ő esete más, mint Molnáré, hiszen ő 32 hónapot töltött börtönben. Amikor bekerült, azon gondolkodott, miért vitték be, de rájött, hogy nincs is igazi vád. “Úgy tartóztattak le, hogy majd lesz valami. Ezért is mentettek fel.” - mondta és hozzátette: “Az édesapámat ez az ügy vitte el”. Elmondása szerint az volt a legkeményebb, hogy 10 hónapig nem telefonálhatott a családjának. “Ez ‘50-es évek!” - mondta.

A kérdésre, hogy szerintük ki áll az egész mögött Molnár elmondta, vannak olyan politikai műhelyek, ahol arról döntenek, hogy rezsi csökkentés vagy nem és vannak olyanok, ahol azt döntik el , hogyan lehet morálisan megroppantani valakit, hogyan nem. Hunvald annyit mondott, akik a vádakat emelték magasra jutottak.

Tudom, hogy igazam van

„Tudom mi lesz a dolgom. Ha felmentenek indulok a választáson. Ha elítélnek, akkor más irányt vesz az életem" - mondta Molnár és hozzátette, hogy többen is mondták már, hogy lehet ha megígérné, hogy nem indul a választáson, akkor felmentenék. Megpróbálta, de nem sikerült: "Most már továbbmegyek és vállalom a kockázatát. Az a kérdés, ha ez megbukik ez a vád, akkor előkerül-e valami új". Hunvald azt mondta, ő nem aggódik maga miatt. "Hinnem kell az igazamban, mert mást nem tehetek. Tudom, hogy igazam van" - mondta.

Németh közben egy kis geggel dobta fel a hangulatot: “Itt a Magyar Nemzet is, üdvözlöm a kollégákat, dolgozzanak csak úgy, ahogy azt megrendelték tőlük” - mondta. A közönség hálás volt és nem is tudták még, hogy nem csak a Magyar Nemzet kapja meg a magáét: a rendezvény végén ugyanis Németh felolvasta a 444.hu folyamatosan frissülő beszámolójának címét (Börtönre ítélt szocialisták együtt a jogállamért), amire a rendezvénysorozat házigazdája, a Hét Olajfa elnöknője, Kaczinvinszky Barbara nekiesett két munkatársuknak:

Nagy hiba volt 2006-ban nyerni Újbudán

Molnár szerint elképesztő, hogy egy polgármester napi rutinja, egy büntető eljárásban bűn lesz, és magyarázkodnia kell a napi munka rutinja miatt. Ezzel Hunvald is egyetértett és hozzátette, hogy nehéz elmagyarázni a bíróságoknak, hogyan működik a közigazgatás. Molnár szerint ma Magyarországon, ha valakit meggyanúsítanak, az emberek 70-80%-a azt gondolja, hogy az illető bűnös. Aki a bíróság előtt áll, az pedig biztosan az. Akit felmentenek, azokról pedig azt gondolják csak ügyesek.

“Nagy hiba volt 2006-ban nyerni Újbudán” - kezdte Molnár, hogy szerinte miért szálltak rá. Úgy gondolja, hogy ha mégeg ciklust megcsinált volna ugyanolyan sikeresen, mint az előző kettőt, akkor esetleg a Tarlós népszerűségével vetekedhetett volna az övé, ezt pedig a Fidesz nem engedhette. Ezért indult el ellene egy feljelentés áradat. “Látszott, hogy nem tudok olyan lépést tenni, ami bármilyen módon is vagyont érintene, hogy ne támadjanak.”

Hunvald szerint ő például azért, mert: “Nagyon szerettem, szeretem az embereket, szeretek velük beszélgetni...Nekem nem az kell, hogy engem felmentsenek, hanem hogy bebizonyítsam, hogy az én időmben semmilyen csalás nem volt a kerületemben”. Molnár pedig azt mondta, nagy különbség volt az elődeivel szemben, hogy víziót tudtak adni a kerületnek. Azt a pénzt pedig, amivel gazdálkodott a kerület, nagyon hatékonyan tudták arra használni, hogy egy élhető kerületet csináljanak. “Az emberek szeretik ha rend van, ha működik valami. Amikor az MSZP 15% alatt volt én 40%-ot kaptam, ebben benne volt hogy mit tettünk le az asztalra”.

Molnár a Kopaszi gáton történt beruházással kapcsolatban úgy fogalmazott: “Ha ezt a fejlesztést Demján Sándorral csináljuk, az lenne a kérdés, az öbölben, hol álljon a szobrom”. De az a baj szerinte, hogy Leisztinger a bűn szinonimája. “Ő volt a szomszéd. Vele egyesítettük a telkünket a projekt miatt”.