Kránitz megy Mandur helyébe, Mandur megy Kránitzéba

2013.11.21. 13:34

A november elejéig a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának szocialista delegáltjaként tevékenykedő Kránitz László válthatja a mandátumáról lemondó MSZP-s Mandur Lászlót az Országgyűlésben – értesült az MTI. Mandur mandátumát országos listán szrezte, így betöltéséről nem időközi választás, hanem a listát állító párt dönthet.

Mandur László egyébként pont azért mondott le, hogy Kránitz László utódja lehessen a közszolgálati média működését felügyelő testületben. Kránitz Lászlónak pedig azért kellett távoznia a médiakuratóriumból, mert a szocialisták jelöltjeként indul a 2014-es parlamenti választáson egyéniben (Csornán) és listán is.

Kránitz László felel egyébként a szocialista párt médiakapcsolataiért, ő vezeti a párt tulajdonában álló Szabad Sajtó Alapítványt. A parlamenti munka sem ismeretlen előtte, hiszen 2002 és 2010 között már volt képviselő, a legutóbbi választáson azonban nem jutott mandátumhoz.