Bajnaizás a házban, rezsiharc a lépcsőházban

2013.11.25. 15:09

Folytatódik a rezsiharc: ha a Fidesz rábólint, márpedig miért is ne, akkor ezentúl a közös képviselőknek is ki kell hirdetniük, mennyit spórolt a lakóközösség. Ha nem teszik meg, fel lehet jelenteni őket a fogyasztóvédelemnél. Felpörög a törvénygyár a karácsonyi szünet előtt, faragják és fésülgetik a költségvetési módosítókat, közben az LMP pedig a NAV-botránnyal támad.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 32 millió forint nem vagyoni kártérítést kap a gyermeküket elvesztő Juhász család a vörösiszap katasztrófája után – mondta Kepli Lajos. A Jobbik képviselője szerint azonban a MAL Zrt. fellebbez és ha megszűnik, megvan a veszélye, hogy nem kapja meg a család a pénzt. "A tíz halálos áldozatot a kártérítés nem hozhatja vissza, de a felelősök magánvagyonukból egy koszorúra sem áldoztak" – Hol késik az elszámoltatás, kérdezte a képviselő, aki attól tart, hogy "a balhét majd a gátőr viszi el, akit a sors fintora nyomán éppen Pelikánnak hívnak".

  • Az előzetesen kiadott napirendi javaslatban foglaltakkal ellentétben mégsem szavaz hétfőn az Országgyűlés a 2014-es költségvetés főszámairól. A Fidesz által kezdeményezett napirend-módosítás értelmében a képviselők hétfőn döntenek a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító indítványokról, azonban a költségvetési bizottság módosító javaslatairól történő szavazás, a bizottság tájékoztatója és a részletes vita újra-megnyitása keddre tolódott. Szintén a Fidesz javaslatára - az előző héthez hasonlóan - ismét elhalasztották a köztársasági elnök által visszaküldött, a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésről szóló törvény újbóli elfogadásáról szóló szavazást. Az előzetes napirend hétfőn 21 ponton módosult. (MTI)

  • Fónagy János államtitkár szerint a Mal Zrt. felszámolási eljárással a kormány célja, hogy a cég tevékenysége folytatódjon, ne szűnjenek meg munkahelyek. Cél a környezetvédelmi károk megismétlődésének elkerülése. A vádemelési javaslattal a nyomozás lezárult. A felelősségre vonás nem a kormány hatásköre – mondta Fónagy, aki a legfőbb ügyészhez irányította a jobbikos képviselőt. A képviselő nem fogadta el a választ, attól tartva, hogy a felszámolás után a kártérítésre váró családok a lista végére kerülnek, a tartozásukat behajtó cégekkel valamint az állammal szemben, amely 130 milliárd forint büntetés befizetését várja a környezetben kárt okozott cégtől.

  • – mondja mellettem Miklósi kolléga, miközben az MTI-ben nézzük a bukaresti fotókat. Orbán tegnap még Japánban volt, ma már a szerb miniszterelnökkel tárgyal a román fővárosban. Ezt csinálja valaki utána!

  • Sós Tamás a szakmunkások szűkülő lehetőségeit kéri számon a kormányon. "Évente százezer új munkahely megteremtését ígérték. Ehhez képest folyamatosan szűnnek meg a munkahelyek, például Heves megyében, és közmunkával kívánnak kozmetikázni a statisztikán – mondta az MSZP-s képviselő, aki szerint a szakképzés átalakítása is tévúton jár. "Számos szakma eltűnik, másokat összevonnak, elméleti tárgyakat csak heti hat órában tanulnak, és informatikai oktatás nincs, noha a szakmunka során sokaknak számítógépen kell dolgozniuk" – mondta Sós, aki szerint kérdés, hogyan fog így nőni munkahelyvállalási lehetőségük.

  • Vargha Nóra 13%-os fóti eredménye kitűnő, minden dicséretet megérdemel! Fóton emberemlékezet óta nem volt liberális közéleti aktivitás, számunkra mindig a rossz körzetek között szerepelt. A mostani eredmény különösen jelentős, mert önállóan, jobboldali és baloldali jelöltek indulása mellett értük el. A jelöltünk rátermett fiatal jogász, az egyetlen nő a mezőnyben. Az eredmény azt mutatja, hogy a liberális párt képes kiemelkedő teljesítményt hozni a számára kedvezőtlen körzetben is önmaga erejéből. Az ellenzék sokkal erősebb lenne velünk együtt.

    – írja Fodor Gábor a Facebookon, mi pedig inkább térjünk vissza a komoly dolgokhoz!

  • Újabb alákérdezésként kormánypárti interpelláció. Budai Gyula most nyugodt, nagy az egyetértés. A kormány egyszerűen zseniális. Mindenki jobban teljesít. Szerinte. Pedig például a Videoton (a miniszterelnök kedvenc csapata ) nem is, mert ha tegnap még öt percig tart a meccs, még egy pontot sem szereznek Diósgyőrben. :-)

  • Cséfalvay szerint tévedés számon kérni százezer munkahelyet a kormányon évente. "Mi azt mondtuk, hogy az évtized végéig egymillió munkahely lesz. Az adatokból kitűnik, hogy 230 ezerrel több adózó van, ennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma" – mondta Cséfalvay. Az államtitkár szerint a szakképzést gyakorlatiasabbá kell tenni, épp ezért csökkent az elméleti tárgyak óraszáma. 44 ezerrel nőtt foglalkoztatottak és tízezerrel csökkent a szakmunkás munkanélküliek száma – mondta Cséfalvay. A választ Sós nem fogadta el: a 3,9 millió emberből 500 ezer külföldön dolgozik, 200 ezer közmunkás – mondta, árnyalva a kormány sikeréről szóló számokat.

  • Lukács Zoltán "vizsgál-e a vizsgáló" címén intézett kérdést Orbánhoz, Navracsics Tibor miniszter lett megbízva helyette, ám az MSZP képviselője inkább megvárná a kormányfőt.

  • Hamar mém lett Németh Szilárd rezsiügyi főakármi legújabb javaslatából, mely a betűtípust is újraszabályozná a számlákon:

    Meghallgatták például a Magyar Posta és a gyengénlátók észrevételeit. Előbbi, mint kiderült, nincs felkészülve az előírt betűtípus gépi felismerésére, utóbbiaknak pedig állítólag a számlák színei okoznak gondot. Ezeken most változtatnak, az új betűtípus az Arial lesz, és a víziközmű számlájának színe is halványabb lesz, legalábbis a javaslat indoklásában ezt írják. Megadják a színek nyomdai színkódját is, eddig ugyanis a nyomtatásban értelmezhetetlen netes színkódokkal definiálták a számlák színeit.

    zerz3ro tumblr.gif
    Fotó: zerz3ro.tumblr.com
  • Sós Tamás (MSZP) interpellál. Az egymillió új munkahelyről szóló igéretet kéri számon, szakmunkások tízezrei nem találnak munkát ma Magyarországon. Félmillióan dolgoznak már külföldön. Sokan távol szeretteiktől, aki pedig a családdal együtt kel útra, sajnos már nem nagyon költözik haza, pedig a legtöbbjük szeretne. Borsodban alig van család, amelyet mindez nem érint.

  • Illés Zoltán megmagyarázza, hogy miért lehet igazgató a Bükki Nemzeti Parkban az a személy, akit ittas vezetésért három évre eltiltották a vezetéstől. "Ez nem érdem, de nem bűncselekmény, hanem szabálysértés" – mondta az államtitkár. "Nem az a gond, hogy miként minősíti a bűncselekményt, hanem, hogy nem válaszolt arra, hogy a kinevezett igazgatónak van-e bármilyen szakmai előítélete, amely a kinevezését megalapozta volna. – mondta a kérdést feltevő Szabó Imre. Illés szerint nem Horvát Ákos kinevezése miatt kellett eltávolítani az előző, már a Fidesz kormányzása alatt kinevezett igazgatót, hiszen az előd lemondott. Horvátot szakmailag jogász végzettsége teszi alkalmassá a nemzeti park irányítására – mondta Illés.

  • A mellettem ülő Szabó Imre folytatja azt, amit Harangozó Gábor elkezdett. A Bükki Nemzeti Parkkal kapcsolatos földügyekről és egy kinevezésről kérdez. Éppen ezért a környezetvédelemért felelős államtitkár, Illés Zoltán válaszol. A kérdéseket ő sem válaszolja meg, helyette személyeskedik, pedig egész normális hangnemben kezdődött a válasza.

  • Miért nem teszik fel a kérdést annak tekintetében 

    – indítja egy mondatát a jobbikos Z. Kárpát Dániel, és én azon gondolkozom, ennek így van-e értelme.

  • A kétharmad mellett mi kellene még a helyzet rendezéséhez? – kérdezte Z. Kárpát Dániel a devizahitelesek ügye kapcsán. A jobbikos képviselő megemlítette, hogy a törvényi alapot 2001-ben a Fidesz kormány teremtette meg a lakossági devizahitelekhez. A jobbikos kevesellte a kormányzat lépéseit, amelyek nem elég határozottak a bankokkal szemben. Cséfalvay válaszol ismét. Az államtitkár a devizaadósok tehercsökkentéséről beszélt, az előtörlesztésről és az árfolyamgátról. Cséfalvay a Kúria jogegységi döntését várja, amely lehetővé teszi majd, hogy a kormány további intézkedéseket tegyen. Z. Kárpát arcátlanságnak minősíti a választ: "az árfolyamgát terhei később zúdultak ki a lakosságra, nem húztak ki senkit a bajból" – mondta a képviselő. Cséfalvay szerint gazdaságilag öngyilkosság volna a jobbikos javaslat, hogy a szerződéseket forintra váltsák át a megkötés szerinti árfolyamnak megfelelően. "Ha romba akarja dönteni az országot, akkor javasolja csak sokszor" – mondta Cséfalvay.

  • A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján próbáltuk állásfoglalásra bírni a képviselőt.

    A nőverő Balogh nem tud mit mondani
  • Nem eredeti végtermék-készítő gyár

    – mondja Cséfalvay Zoltán, és ez a hülye szakzsargon baromi vicces.

  • Szél Bernadett a stratégiai megállapodások felülvizsgálatáról kérdezi a kormányt. Tiszaújvárosban a Jabil 700 embert bocsát el, de a vége 1200 lesz a hírek szerint. Ennyi borsodi családot érint az ügy. Nem is oly régen kötött stratégiai megállapodást a kormány a céggel. Ez Cséfalvay napja, most is ő válaszol. Szerinte javul a helyzet a foglalkoztatás kapcsán, a kormány pedig jobban teljesít. Sajnos ez a válasz nagyon nem hatja meg az érintett családokat az ünnepek előtt. Nagyon igaza van Szél Bernadettnek, amikor nem fogadja el a választ.

  • Puskás Imre arról érdeklődik, hogy kiknek éri meg a havi kétszeres készpénz kivétel. A fideszes képviselő szerint 6,5 millió ember számára jelent jelentős segítséget, hogy havonta kettőször, összesen 150 ezer forintot ingyen vehetnek le számlájukról bankkártyáikkal az ügyfelek. Mielőtt ezt elmondta, még megdicsérte az árfolyamgátot is. Államtitkár úrtól azt kérdezem, hogy ez a döntésünk kiknek jelenti a legnagyobb segítséget". A konfrontatív kérdést Cséfalvay Zoltán válaszolja meg.

  • Az egy hétvége alatt lezavart belső NAV-vizsgálatot magyarázta a számítástechnika fejlettségével Cséfalvay államtitkár, a Szomszédok forever azonnal lecsapott.

    vagasi
  • akkor lépni kell – mondta Cséfalvay, kiemelve, hogy a legnagyobb segítséget ez az alacsonyabb keresetűek számára jelenti. Az államtitkár válaszát a képviselő elfogadta, még hozzátéve, hogy az MSZP következetlen követeléseket fogalmaz meg. Cséfalvay nagyon megköszöni a képviselő viszontválaszát, megerősítve, hogy nagy segítség az ingyenes készpénzfelvét. A bensőséges performansznak itt vége.

  • Alákérdezés. Ismét nagy az egyetértés, így Cséfalvay államtitkár kicsit pihenhet a nagy ellenzéki offenzíva közben. :-)

  • Hűha, Surján László egy ellenzéki párttal ért egyet!

    Örülök, hogy egy ellenzéki párt felkarolta ezt az ügyet. Az LMP törvénymódosítást kezdeményez az Országgyűlésben a bevásárlóközpontokban dolgozók vasárnapi bérpótlékának fenntartásáért - közölte Schiffer András vasárnap Budapesten, a WestEnd bevásárlóközpont előtt tartott sajtótájékoztatóján. Igaz, mi kereszténydemokraták a vasárnapi zárva tartás mellett vagyunk, s gyönge kompenzáció a vasárnapi pótlék. Mégis ha nem kell kifizetni, akkor végkép nem tartja vissza semmi a munkaadót, hogy hét napon át nyitva tartson.

  • Az államtitkár az eredeti címzettet helyettesítve újabb kérdésre válaszol. Kovács Tibor (MSZP) az iránt érdeklődött, hogy mi az értelme a stratégiai megállapodásoknak, ha a munkavállalók érdekei nem érvényesülnek azoknál sem, akikkel ezeket a  megállapodásokat megkötik. Cséfalvay szerint 30 szerződés van már, értelmetlen kiragadni egy-egy rossz példát, mint például az amerikai Jabilé. Az államtitkár a GE, a Bosch és az IBM példáját veti ellen, akik létrehoztak munkahelyeket Magyarországon. Hozzátette, hogy a Jabil sem leépít, csupán áthelyez, Szombathelyre és Pécsre, igaz, ezzel Kelet-Magyarországon, Tiszaújvárosban valóban megszűnt 673 munkahely.

  • Több képviselő is odafordult és mosolyog rajta. Hiába, baromi hideg ez a hétfő.

  • Kovács Tibor (MSZP) képviselőtársam tiszaújvárosi és szintén a Jabil ügyről kérdez, ha lehet még keményebben, mint Szél Bernadett. Teljesen jogosak a kérdései, ráadásul ő ott él, átérzi az érintettek problémáit. Cséfalvay védekezik, nem nagy sikerrel és nem válaszol arra érdemben, hogy mit kínál a kormány az elbocsátottdolgozóknak. Kovács viszontválaszában azt kérdezi, ha gond van, akkor miért nem tárgyalnak a stratégiai partnerekkel.

  • A jobbikos Volner János szerint a kormány pénztárgép-ügyben

    a vállalkozók szerszámával tartja karban a csalánost.

  • ezúttal a nemzetgazdasági miniszter helyett válaszol Volner Jánosnak a pénztárgépekkel kapcsolatban. A jobbikos képviselő szerint a kormány 92 és félmilliárd forint plusz bevételt remél. "A kormány vállalkozók szerszámával tartja karban a csalánost" – fogalmazott szofisztikáltan Volner. Hoz egyi intézkedést a kormány, amelyből 92 milliárdos plusz bevétele van, de az intézkedés minden anyagi terhét a vállalkozókra terhelik. "Miért a vállalkozókra terhelik ezeket a költségeket? Itt a lehetőség, hogy ami bevételt hoz, annak költségei ne nyomják agyon az egyébként is adóterhektől nyomorgatott vállalkozókat." Cséfalvay szerint a cél, hogy a gazdaság fehéredjen, és ez mér most működik. Furcsának találja a kérdést az államtitkár, hiszen a pénztárgép az üzlet része, nyilván annak működtetését nem vállalhatja magára a költségvetés. Hangsúlyozta, hogí a kis- és középvállalkozások 50 ezer forintos támogatást kapnak a pénztárgép beszerzésére, amire a multik nem kapnak lehetőséget. Volner szerint nem kapott választ. Szerinte az ezer négyzetméter alatti boltok esetében át kéne vállalni a pénztárgép üzemeltetése. Cséfalvay elmondta továbbra sem érti Volner alapkérdését.

  • mondta Tarnai Richárd. A KDNP-s politikus ennek örül, mert így a határontúli magyarok már ahivatalosan is a nemzet részét képezik az egyszerűsített honosítási eljárás révén, és ma már az autonómia eszméje sem lehetetlen álom, ezért gyakorlati eredmények kellenek. Rétvári Bence válaszában elmondta: valóban nem szabad, hogy szombólumok szintjén maradjon meg a nemzetpolitika: gazdaságilag is határokon átívelő koncepciók kellenek. A KIM államtitkár szerint az európai területi társulások is jó lehetőséget adnak erre, tucatnyi ilyen, harátokon átívelő társulás jött már létre. Tarnai örül az európai megoldásnak, "még akkor is, ha az ellenzéki padsorokban ennek nem feltételnül örülnek."

  • Egyik válaszában véletlenül Mosonmagyaróvárt mondott Marosvásár helyett, előtte pedig Erdélynek nevezte a határ romániai oldalán lévő Partiumot.