Vendel
5 °C
20 °C

Központi betegadatbázist hoznának létre

2013.11.25. 07:59

A betegek összes korábbi egészségügyi ellátásra vonatkozó adatát együtt kezelő adatbázist hoznának létre egy a parlament előtt lévő törvénymódosítás szerint – írja a Népszabadság hétfői száma. A központi informatikai adatbázis használatával bármelyik orvos megismerhetné a beteg kórtörténetét, kivéve, ha azt az illető előzetesen megtiltaná az egészségbiztosítónál.

A lapnak nyilatkozó dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ (Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége) elnöke támogatja a törvénymódosítást, mivel szerinte „bárkit bármikor, bárhol érhet baleset, kerülhet váratlanul egészségügyi katasztrófahelyzetbe, s ilyenkor az élete múlhat a helyes orvosi döntésen”. Selmeczi szerint fontos, hogy az orvosok tisztában legyenek vele, hogy az adott beteg mire allergiás, szed-e valamilyen gyógyszert, és ha igen, milyet, éppen ezért reméli, hogy a módosítás nem fog „kicsinyes és védhetetlen” személyiségi jogi kifogásokon elcsúszni.

Ilyenek azonban már fel is merültek: Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő szerint a rendszer sértené az orvosi titoktartást azzal, hogy az adatokhoz bármilyen orvos, például a munkáltatók által fizetett üzemorvosok is hozzáférhetnének. Alexin azt is aggályosnak látja, hogy a rendszert nem független személyzet üzemeltetné, ezért nem lenne érdekük a jogsértések nyilvánosságra hozása.

Király Gyula, az egészségbiztosító egykori informatikai vezetője ezt az aggályt azzal igyekezett eloszlatni, hogy a rendszer minden egyes lekérdezést regisztrálna, ezzel lehetővé téve, hogy az egészségbiztosító rákérdezzen az adatlekérés céljára. A szakértő szerint a rendszer biztonságát tovább erősítené, ha a betegek az ügyfélkapun keresztül maguk is láthatnák, ki nézte meg az adataikat, vagy egy ún. kulcskártya segítségével maguk engedélyezhetnék az adataikhoz való hozzáférést.