A Fidesz kiáll a floridai utazás mellett

2013.11.26. 18:16

A Fidesz szerint a debreceni jegyző „szakmailag pontosan, elkötelezetten végzi munkáját”. Szekeres Antalt Balázs Ákos, a Fidesz városi frakcióvezetője vette védelmébe a floridai útja után.

Debrecen jegyzőjét a Civil Fórum Debrecen Egyesület szólította fel lemondásra, mert „a jegyzői tisztséggel nem összeegyeztethető, ha valaki magánútját a hivatalon keresztül szervezi, olyan baráti társasággal utazik, amelyben vannak a várossal szerződéses viszonyban álló cégvezetők, továbbá képtelen történetet ad elő az utazása céljáról, majd mindezt tetézve elősegíti a fekete gazdaság terjedését azzal, hogy utazásszervezésre nem jogosult társaságot bíz meg a szervezéssel”.

Illyés János, az önkormányzati képviselettel rendelkező civil szervezet alelnöke azt mondta, a jegyzői tisztség megköveteli, hogy töretlen közbizalom és tisztelet övezze. Korábban már több párt helyi testülete szólította fel lemondásra a november közepi floridai utazáson részt vett debreceni vezetőket, akik egyébként cáfolták, hogy közpénzből utaztak a tengerentúlra. Az érintett városvezetők azt állítják, az indulás előtt döntés született arról, hogy csak saját költségükön utazhatnak a floridai energetikai konferenciára.

Kósa Lajos debreceni polgármester a vagyonkezelő vezetésével közösen úgy döntött, hogy minden résztvevőnek a saját költségei és saját szabadsága terhére kellett elutaznia. Az út fejenként nettó 700 ezer forintba került.

Debrecenből öten utaztak Floridába, hivatalosan egy szakmai rendezvényre: Pajna Zoltán fideszes alpolgármester, Litauszki Róbert, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Vezérigazgatója, Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Vezérigazgatója, a Debreceni Vagyonkezelő egyik alkalmazottja, és a jegyző.

Szekeres Antal múlt heti sajtótájékoztatón azt mondta, ez a világ egyik legjelentősebb szakmai kiállítása, amin 74 országból 1400 kiállítója képviseltette magát. A városházi delegációt két terület érdekelte kiemelten: A városvezetés potenciális befektetőkkel akarta felvenni a kapcsolatot, főleg a független villamosenergia-termelés és a megújuló alternatív energiák érdekelték őket.