Orsolya
7 °C
17 °C

Az Együtt PM és az MSZP közös frakciót hoz létre

2013.11.27. 19:37

Az országban elsőként közös önkormányzati frakció létrehozását jelenti be csütörtökön az Együtt-PM és az MSZP Budapest II.kerületében - értesült a Népszava.

"Szorosabbra fűzzük a szakmai együttműködést, ezért a csütörtöki testületi ülésen bejelentjük és kezdeményezzük az MSZP - Együtt-PM a II. kerületért néven közös frakció létrehozását" - nyilatkozta a lapnak a szocialisták helyi frakcióvezetője, Őrsi Gergely. Ezzel az eddig három tagú helyi MSZP-frakció kiegészül két, a testületben eddig függetlenként politizáló képviselővel.

Az összefogás rövid távú célja a szakmai és a politikai együttműködés erősítése, hosszú távon pedig alkalmas arra, hogy egységes ellenzéki tömb induljon a jövő októberi önkormányzati választáson a II. kerületben Láng Zsolt fideszes polgármesterrel szemben.

Az új, közös frakció tagja a szocialista Molnár Zsolt, Őrsi Gergely és Varga Előd mellett Kovács Márton és Perjés Gábor lesz. A szocialista és az egykori LMP-s, majd független képviselők korábban együttműködtek olyan témákban, mint például a Frankel Leó út átnevezésének megakadályozása, gazdasági-költségvetési kérdések, illetve a dohányboltoknak az oktatási intézmények környékéről való kitiltása - áll a Népszava cikkében.