Egyesülnek a bilit kiborító fideszesek

2013.11.28. 10:18 Módosítva: 2013.11.28. 10:26
Megnéztük, mi van az interneten túl: itt az Index nyomtatotthetilap-szemléje, szeretettel.
  • A bilit kiborító emberek Ángyán József mozgalmában egyesülnek, köztük a NAV-os botrányt elindító Horváth András is, mert így nehezebb lesz őket levadászni, írja a nyomtatott HVG. A nemrég megalapított Tisztesség és Emberség Szövetségében a földpályázatokkal kapcsolatos visszaéléseket feltáró Ángyán József mellett ott van a trafikmutyit leleplező Hadházy Ákos szekszárdi állatorvos is. Mindannyian fideszesek voltak, ugyanis az adóellenőr Horváth András is volt fideszes önkormányzati képviselő a X. kerületben 1990-1994 között.
  • Mindaddig lesznek negatív kampányok, amíg a lakosságot hatékonyan meg tudják szólítani – állítja Mitch Stewart, aki Obama tavalyi kampányát irányította a billegő államokban, most az Együtt 2014-nek is ad tanácsokat. Stewart az elmúlt 10 évben 25-30 kampányt dolgozott végig, szerinte az amerikai kampányok alapja a pontos és összetett adatbázisok kiépítése. „A személyes interakciót semmi nem helyettesítheti, ezért az önkéntesek és a választók kapcsolata nagyon fontos” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Stewart, aki az Együtt 2014-nek mozgósítási technikák ismertetésével, önkéntesek és szervezők képzésével segít.
  • A Heti Válasz Gulyás Gergelyt sztárolja, a "ciklus nagy fideszes felfedezettjét", akinek a miniszterelnök is ad a véleményére, aki annak idején Sólyom László újraválasztása mellett érvelt és aki ügynökügyben elégedetlen pártja teljesítményével. Gulyás azt mondja, hogy a választási törvénnyel nem szeretnének jogszabályi korlátot állítani az elé, hogy Mesterházy Attila vagy Karácsony Gergely az anyósával együtt mehessen voksolni. Szerinte a mostani és az előző kormány teljesítményének összehasonlítása alapján a választási eredmény egyértelmű, ezért a „baloldali" pártok a választási kampányt undorba, a választásokat pedig botrányba akarják fullasztani."
  • A gyermekvédelmi rendszer nemcsak Szigetszentmiklóson nem működik: a belvárosi kerületek utcai szociális hálózatai biztos találkoztak azzal a kisfiúval, akit múlt kedden ütött el egy villamos a Baross utcánál – írja Szilvási Lénát, az SOS Gyermekfalu programfejlesztési igazgatóját idézve a Magyar Narancs. Szilvási szerint kevésbé kritikus helyzetben is könnyen kieshetnek gyerekek a jóléti rendszerből: rengeteg bürokratikus akadálya van, hogy érdemi szolgáltatást kapjanak a rászorulók.
  • Apák, anyák, figyelem! A magyar parlament 2004-ben iktatta törvénybe a családon belüli pofon tilalmát. Az UNICEF magyar bizottságának új kutatásában a szülők kétharmada mondta, hogy olykor eljár a keze. Különösen aggasztó, hogy a gyerekek negyede maga is természetesnek tartja, hogy a rosszalkodásért pofont, fenekelést kaphat, olvasható a HVG-ben.