Lukács
9 °C
22 °C

Nyomoznak a fóti választás ügyében

2013.11.28. 11:08

A választás rendje elleni bűntett megalapozott gyanújával két ügyben is nyomozást rendeltek el a vasárnapi fóti időközi polgármester- és képviselő-választással kapcsolatban, mondta az MTI-nek Gyugyi Csilla, a Pest megyei főügyészség szóvivője.

Az egyik ügyben a helyi választási bizottság és a Jobbik képviselője tett feljelentést: e szerint szervezetten szállították a választókat. A másik ügy láncszavazással függ össze, itt egy magánszemély tett feljelentést.

A Pest megyei rendőr-főkapitányság nyomoz.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi választást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott a polgármesteri posztjáról és az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról is.

A 29,1 százalékos részvétel mellett megtartott választáson az öt polgármesterjelölt közül az ellenzéki összefogás színeiben induló Takács István kapta a legtöbb, 1116-ot voksot (25 százalék), így ő lett Fót új polgármestere. Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot.