Árpád
3 °C
12 °C

A bírónőnek zsidónak tetszik lenni?

2013.11.29. 13:59

Különös kérdéssel járt közben védence érdekében egy csütörtöki tárgyaláson Gaudi-Nagy Tamás. Az ügyvédi minőségében tevékenykedő jobbikos képviselő az eljáró bírónőt felszólította, hogy „az elfogulatlanság megállapítása érdekében” nyilatkozzon arról, hogy zsidó származású-e. Gaudi-Nagy azért tartotta fontosnak megismerni Rózsa Mária felmenőit, mert az ügyben egy másik, szerinte zsidó származású magyar – jobbikul: „zsidó ember” – is érintett.

A bírónő ezt visszautasította, az ügyésznő pedig maliciózusan megkérdezte, hogy őt nem tartja-e elfogultnak Gaudi-Nagy. A jobbikos jogász egyébként azt sérelmezte, annak ellenére, hogy a jelenlévők nem hangoskodtak, a „tárgyalás zavartalan menetének biztosítása érdekéken” nyolc főre korlátozta a hallgatóság számát – kizárva mások mellett Ifj. Hegedűs Loránt antiszemita református lelkészt is.

De milyen perről van szó?

Egy „magyar- és keresztényellenes koncepciós per”-ről, melynek szálai a tavalyi, Dániel Péter elleni jobbikos tüntetésre vezetnek vissza. Ezen a náci hangulatú megmozduláson Tisza Istvánnét – akinek nincs köze a történelmi Tisza családhoz – egy ellentüntető állítólag arcon verte, de a rendőrség csak azt látta, hogy fejbe csapott egy ellentüntetőt a kezében tartott zászlóval. Gaudi-Nagy – aki videóba mondja bele, nem érti, miért nem jó érzés, ha valakit „meglegyintenek” egy magyar zászlóval – a bíróságon a „Magdi néni” elleni garázdaság vádját akarja cáfolni, illetve furcsa eszközeivel arról akarja meggyőzni a hatóságokat, hogy a monoklit kiosztó férfi igenis beazonosítható.

Hogy ki ütött meg kit, az utólag nehezen rekonstruálható, de a szélsőjobbos körökben ismert hölgy megfigyelőkészségről sokat elmond, hogy Szent Korona rádióban Budaházy Györgynek azt bizonygatta, hogy saját szemével látta, ahogy Horn Gyula saját kezűleg ölt meg két embert. Az viszont kétségtelen, hogy a nénit egy – állítása szerint – „nagydarab, kopasz férfi” valóban megütötte, több kép is bizonyítja, hogy csúnya monoklija lett. A bíróság munkáját nem fogja megkönnyíteni, hogy egy szélsőjobboldali portál a személyleírásnak teljesen ellentmondó képet közölt.

Telefonon megkerestük Gaudi-Nagy Tamást is, aki azt mondta, „ő nem nyilatkozik akárkinek”, és „nem kíván idióta kérdésekre válaszolni”, amíg nem nézzük meg – az írott szöveghez képest egyébként semmi új információt nem tartalmazó – videóját.