Gyurcsány: Így nem fogunk nyerni, Olga!

2013.11.29. 07:41 Módosítva: 2013.11.29. 07:43

Viselkedjünk férfiasan: december 10-éig kérjenek felhatalmazást a demokratikus ellenzéki pártok a testületeiktől, hogy legalább a három nagy párt kezdjen tárgyalást a közös fellépésről

– Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában tűzött ki határidőt az ellenzéki pártoknak. Szerinte közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség, és ha ezek megvannak, és még ekkor is az ő személye az akadálya a megállapodásnak, akkor ezt is megbeszélik. A legfontosabb, hogy világos kihívója legyen Orbán Viktornak.

A volt miniszterelnök ezután Bajnai Gordont és Mesterházy Attilát is kiosztotta válogatott beszólásaival:

  • Kicsinyességgel és középszerrel nem lehet legyőzni Orbán Viktort.
  • Nem szeretem, ha a nagyobb párt azonosítja magát az ellenzéki oldallal, nem kis Orbánokat akarunk, de sajnos jelenleg a kultúra nem különbözik.
  • A jelenlegi ellenzéki összefogás álca, nem más, mint két párt osztozkodása.
  • A Fidesz támogatottsága 50 százalék, az MSZP és az Együtt támogatottsága 30 százalékos, közben a torta felszeleteléséről beszélnek. Lassan aprósütemény lesz ebből, ha így haladunk.
  • A DK és az Együtt támogatottsága lassan már megegyezik egymással.
  • Pár helyen közösen indult a demokratikus ellenzék, és mindenütt nagyon jó eredményt értek el. Volt baja a választóknak Gyurcsány Ferenccel és a DK-val? Működött minden.
  • Az a baj, hogy a kollégáim nem akarnak egy erős DK-t és Gyurcsány Ferencet az ő vetélytársuknak látni, csak úgy vennének be, ha jelentéktelenek maradunk.