Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Annyit én is tudtam mondani, hogy szpaszíba

2013.11.30. 12:02
Új 1956-os fotókat bemutató októberi sorozatunk után rengeteg olvasói levelet kaptunk, sokan megírták a képek pontos készítési helyét, mások saját emlékeiket idézték fel. Egy olvasónk az egyik képen felismerte nagyszüleit. A 93 éves Erzsi néni nekünk is elmesélte élményeit a forradalom idejéből.

Sok olvasónk ragadott klaviatúrát 1956-os fotósorozatunk után: „Jól emlékszem a képekre, ott nőttem fel az Emke-sarok közelében. 14 évesen, apámmal jelen voltunk szinte minden helyszínen, amolyan kíváncsiskodóként, ahogy a képeken is láthatók az emberek. Ezeket a képeket valóban nem lehetett korábban látni. Újra felidézték az ezernyi emléket. Köszönet érte!″ – írta például egyikük.

Egy New Jersey-ből hazatelepült 87 éves olvasónk így mesélt saját szerepéről a forradalomban: „Én a tíz éves kislányommal építettem barikádot a Bartók Béla úton a Kelenföld felől érkező tankoknak. A Móricz Zsigmond körtérnél útjavítás miatt a burkolat fel volt szedve, abból. A Kertészeti Főiskolán dolgoztam, a tanulók állandóan értesítettek a közelben történő eseményekről, amelyekben lehetőség szerint mindig résztvettem. November 20-án elmenekültünk nyugatra.″ Telefonbeszélgetésünk végén így búcsúzott el: „Ha Pécs fele veszi az utat, csinálunk majd egy görbe napot!″

Erzsi néni a Népszínház utcánál

Egyik képünkön egy olvasónk felismerte a nagyszüleit, sőt, össze is hozott minket a 93 éves Erzsi nénivel, aki boldogan mesélt emlékeiről. Jenei Józsefné Szántó Erzsébet 1920. november 1-jén született Sárbogárdon. 16 éves korában költözött fel Pestre a nővéréhez, és szövőnőként kezdett el dolgozni Kőbányán a Kammer Testvérek Textilgyára cégnél. Ez volt az első és utolsó munkahelye, a cég az államosítás után Kőbányai Textilművek néven folytatta, Erzsi néni innen ment nyugdíjba.

Az '56-os sorozatunk fotóján ő az a sötét szövetkabátot viselő nő, aki a világos kabátban sétáló magas, kalap nélküli férfi mellett megy: ő volt a férje. A sötét kalapos férfi véletlenül megy mellettük, őt nem ismerték. A kép a Népszínház utca elejénél készült. A fénykép létezéséről nem tudtak, Erzsi néni is az Indexen látta először, ahogy a többi olvasónk.

Férjével 1951 óta laktak a Sobieski János utcában a Nagyvárad tér és a Klinikák metróállomás között. Régebben sokat sütött, főzött, az unokáinak bármit megtett. Most tévét néz, olvas, keresztrejtvényt fejt, a mobiltelefonnal alapszinten jól elboldogul. Erzsi néni részletesen elmesélte nekünk, hogy kerülhettek a képre és hogy élték meg a forradalmat.

„Már a körúton vonulnak, autóval jönnek Buda felől az egyetemisták is, kiabálnak, énekelnek, zászló van a kezükben. Most mosol?” – mondta a férjem, amikor hazajött, emlékszem, hogy ment a mosógép. A Sobieski János utcából elsétáltunk a Népszínház utca sarkához, a Népszabadság új székházához, ott mindig volt egy tömeg, mert a lottót is mindig ott mutatták be a villanyórán. Kicsit körbenéztünk, a rádiónál már nagy tömeg volt, kiabáltak, ordibáltak, gondoltuk, hogy elmegyünk arra.

El is indultunk, a Corvin moziig elmentünk, útközben egy villamos fel volt borítva, csak gyalog lehetett menni.Áttolakodtunk az úton, ahol a Corvin mozinál van egy kis köz, kilestünk a rádió felé, csak a fejünket kidugtuk. Ott már valakik lőttek, a többiek már kiabáltak, gondolom, be akartak menni a rádióhoz. Akkor döntöttük el, hogy hazamegyünk, ezért elsétáltunk az Üllői út felé.


View Blaha Lujza tér in a larger map

A Kiliánban (laktanya a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződésében, itt alakult meg 1956. október 31-én a forradalom nemzetőrsége) nem volt még semmi. Megálltunk egy kicsit, egyszer csak jött két teherautó, katonák szálltak le róla, felsorakoztatták őket, húszan lehettek, puska volt a vállukon. A férjem azt mondta, „Gyere, itt háború van”, én mondtam, hogy jó, csak megkérdezem őket:
– Honnak jöttek, fiúk?
– Kesziről.
– Hova mennek?
– A rádióhoz – mondták.

Vezényeltek nekik, mentek a rádióhoz a másik utcán át, mi nem vártunk tovább, hogy lőnek-e vagy nem. Mi nem hallottunk nagy puskaropogást. A kisutcában találkoztunk egy fiúval, kockás ing volt rajta, mondta, hogy ott volt a rádiónál, meglőtték. Mondtam neki, hogy ott van az Üllői úton a Klinika, fogd össze addig az ingeddel. El is ment arra, biztos ellátták portán.

Több kapunyitás nincs

Amikor kicsit később egy barátnőjével kíváncsiskodott el körülnézni, már nem mentek el a rádió felé, de már több helyen láttak halottakat: stócba voltak rakva, ahogy a fákat szokták. Feküdt két kis orosz katona is holtan, egy járókelő belerúgott az egyik lábába. Erzsi néni rákiabált:

Van neked anyád? Mert ezt valaki otthon siratja!

Erre el is ment az illető, mert mások is szidni kezdték, hogy hogy lehet megrúgni egy halottat.

A kijárási tilalom alatt Erzsi néniék nem bírták a pincében, inkább felmerészkedtek, és kiderült, az egyik sarokban még áram is volt a lakásban:

A Sobieski utcában laktunk, arrafelé nem is volt lövöldözés. A Gát utcánál állt egy tank, ha valaki kimerészkedett, egyből végigeresztettek ott az útkövön. Az unokaöcsém, Jóska katona volt, a Gát utcától három nap alatt ért a Sobieski 40-ig. Egyszer csak csengettek, jézusmária, hát a Jóska volt, azt mondta, hazaküldték őket. 

Aztán még egyszer csöngettek, kilesett egy lakó, oroszok voltak egy tankkal. Volt ott egy orosz asszonyka, az egyik kolléga fia kint tanult, őt hozta haza feleségül. Mondtam neki, Olga, menj le, beszélj velük. Kiderült, hogy kaját hoztak nekünk, kenyeret, borsót, zöldbabot, cukrot, mindenkinek adtak, amíg el nem fogyott a tankból. Annyit én is tudtam mondani, hogy szpaszíba. Ők mentek tovább a következő házhoz, mi mondtuk, hogy jól van, Jóska megérkezett, az oroszok elmentek tőlünk, több kapunyitás nincs. A végén gondolom, kimentek a Kun Béla térre, ott állt egy csomó tank.

Pár gyereket láttunk a szomszéd ház tetején, mondtuk nekik, hogy menjenek le, puskát nem láttunk náluk. Kijárási tilalom volt, azt mondták, mindenki vigyen ágyneműt, és aludjon a saját pincéjében. Egy éjjel lent aludtunk, de utána azt mondtam, hogy nem megyek le, mert büdös van, egérszag.

A többiek lent laktak, föl-följártak napközben, akinél volt még gáz, tudott főzni. Én mindig főzőcskéztem, volt nekem egy kis villanyrezsóm, azon főztem bablevest, jó sokáig főtt, de azért tudtunk valami frisset enni. Két-három éjjel még a szomszédéknál aludtunk, utána mondtam, hogy nem maradunk most már itt nálatok se, elég hátul van a kisszobánk ablaka, csak nem fognak odalőni.

Kiderült, hogy a sarokban volt villany, behúztuk az elsötétítőt, amíg lefeküdtünk. Egyszer csak kopogtak, a férjem mondta, hogy ő nem megy oda az ablakhoz, én odamentem. Szemben ott lakott egy házaspár, három méterre volt az ablakuk, kicsi babájuk volt, ők dobáltak kavicsot. Egy zsineget átdobtak, elkaptuk, bedugtuk a konnektorba, így a gyereket meg tudták fürdetni mindennap.

Forradalmi születésnap

Erzsi néni november 1-jén született, 1956-ban nem tudtak nagy ünnepséget csapni: „Felmentem a konyhába, sütöttem egy kis tepsi pogácsát, azt megettük” – mesélte. Egyébként a lakóközösség nem csak a kijárási tilalom alatt tartott össze: „Olyan volt, mintha testvérek lettünk volna, mindenki mindenkihez bejárt, adtunk egymásnak gyógyszert, ha kellett, vagy átszaladtunk sóért, paprikáért.” A gangon később gyereknapokat tartottak, a földszintiek kitették az asztalokat, az asszonyok sütöttek, szörpöket csináltak. Egy ideig a házban lakott Kormos István költő és Bánsági András grafikus is.

Nagy esemény volt a ház életében, amikor Erzsi néniéknek tévéjük lett:

Nyertünk egy tévét, valami virágneve volt neki, már nem emlékszem, pontosan mi. Először jött a Bihari néni, hogy hadd jöjjön már át megnézni a filmet. Mondtuk, hogy jöjjenek, csak hozzanak sámlit, mert négy székünk van és azon mi ülünk. Utána annyira megszokták, hogy ha valami jó film volt, jöttek a Görögék, Bajcsayék is sámlival, úgy ültünk, mint a moziban.

De nem csak otthon szórakoztak: Jeneiéknek volt bérletük a Filmmúzeumba, Operába, színházba is. A Corvin mozi melletti Corvin étterembe is sokat jártak később. Erzsi néni szeretett utazni, társasutazáson Leningrádtól Pozsonyon át egészen Bécsig sok helyre eljutott. Egy lánya, két unokája és egy dédunokája van.

Erzsi néni november elején lett 93 éves. Boldog születésnapot kívánunk!