Csaló volt a Ferenciek terén elfogott férfi

2013.12.05. 08:02

Rendőrnek adta ki magát korábban az a férfi, akit hétfőn fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Ferenciek terén – írja a Blikk. N. Gábort a lap információi szerint azért körözték, mert évekkel ezelőtt két társával együtt nyomozónak adták ki magukat áldozatuk előtt, akihez korábban ismeretlenek betörtek, és nagy összegben eurót loptak tőle.

A banda tagjai azt ígérték, hogy rendőrként visszaszerzik a károsult pénzét, de ehhez még több pénzre van szükségük. A Blikk szerint több tízmillió forintot csaltak így ki a hiszékeny férfiból, aztán eltűntek.

Mint azt korábban megírtuk, a rendőrség nagy értékre elkövetett csalás miatt körözte a férfit. A Blikk szerint a férfi nem jelent meg ügye tárgyalásán, ezért adtak ki ellene elfogatóparancsot. A rendőrök azért kérték a TEK segítségét, mert a barátnőjének írt levélben gyilkossággal fenyegetőzött, és az egyik mellékelt fényképen fegyverrel volt látható. 

„A barátnőjét megfenyegette, (...) ha nem tart vele, akkor saját magával, ővele (is végez), és még több embert visz a halálba, (...) különböző fotókat mellékelt, ahol fegyvert tart a saját fejéhez, és ezzel zsarolta a lányt” – mondta Hajdu János kedden az ATV-ben. Ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy több embert visz magával a halálba, azt illik komolyan venni – hangsúlyozta a TEK főigazgatója.

Véletlenül sült el

A férfi elfogása azért került a figyelem középpontjába, mert az akció során a TEK egyik munkatársának véletlenül elsült a fegyvere, a lövés az üvegen keresztülfúródva az autóban ülő kollégáját érte a hasán és a karján.

A meglőtt TEK-es információnk szerint nem technikai munkatárs, hanem felderítő volt, a figyelmetlen kolléga pedig szabálytalanul járt el, amikor csőre töltött fegyverét akarta visszatenni a pisztolytáskába.

Hajdu János arra a kérdésre, hogy mit tesznek, hogy elkerüljék a hasonló hibákat, azt mondta, „erre képzést nehéz tartani”, mert a hibát figyelmetlenség okozta.