Mégis nyomoznak a konyári buszút miatt

2013.12.06. 12:53

A NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) feljelentése nyomán közösség elleni erőszak miatt nyomozás indult a konyári iskolánál randalírozó huligánok ügyében – írja a Hvg.hu.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szeptember 5-én a bukaresti román–magyar meccsre tartó szurkolók letértek a főútról, hogy a helyi, zömmel romákat oktató iskola mellett eresszék ki a gőzt. A pihenőn velük tartott az iskola korábban rasszista kijelentései miatt elbocsátott tanára is.

A szurkolók a rendőröknek azt mondták, hogy pihenni álltak meg, de a helyiek máshogy emlékeznek: szerintük fenyegetően léptek fel az iskola roma tanulóival szemben, rasszista kijelentéseket tettek  – például: „büdös cigányok, nemsokára visszajövünk” –, a nyak elvágására utaló mozdulatokat tettek, és horogkeresztes zászlóval fotózkodtak. Az alacsony felbontású felvételen látható szurkolókat többen a Jobbikkal hozták összefüggésbe, a párt azonban pert indított jó hírnevének megsértése miatt.

A rendőrség a jogvédők első bejelentését követően néhány nap alatt elintézte az ügyet. Most azonban a járásvezető ügyész a nyomozás lefolytatására kötelezte a megyei rendőr-főkapitányságot.

A rendőrség a Roma Sajtóközpont kérdésére elismerte, hogy az eljárás folyamatban van.