Szegedi Csanádot kiutasították Kanadából

2013.12.10. 09:48

Szegedi Csanád exjobbikos képviselőt még a montreali repülőtérről, az első repülővel visszaküldték a helyi bevándorlási hivatal munkatársai Budapestre, írja a Montreal Gazette. Szegedi elvileg a Westmounti Chábád meghívására érkezett Kanadába, hogy előadást tartson a montreali zsidó közösségnek.  A lap szerint a rendezvény azonban elmaradt, mivel az előadó be sem jutott a városba. Saját Facebook-bejegyzése szerint az EP-képviselő tegnap a kanadai nagyvárosban tartózkodott. Az Origónak sikerült utolérnie a politikust, akiről kiderült: az előadást ugyan megtarthatta, de utána tényleg el kellett hagynia Kanadát.

A kanadai lapban azt írták: a Szegedi Csanádot Montrealba hívó Devorah Shanowitz szerint tisztázatlan, hogy miért fordították vissza a politikust a repülőtérről. Shanowitz azt is elismerte, nem mindenki volt elragadtatva az ötlettől, hogy Szegedi előadást tartson a közösségnek, és úgy tudja, valaki a helyi közösség tagjai közül tehetett  bejelentést a hatóságoknak. Egyébként Szegedi előadásának címe Utam a gyűlölködéstől a gyűlölet elleni harcigAz első híradások szerint a rendezvényre kétszázan voltak kíváncsiak, de végül csak egy videoüzenetet nézhettek meg.

A bevándorlási hivatal munkatársai először azt mondták Szegedi Csanádnak, hogy csak feltesznek neki néhány kérdést, végül azonban kiutasították. Shanowitz szerint a politikus csalódott volt a történtek miatt; ugyanakkor azt is megjegyezte: a meghívással nem akarták legitimálni vagy kósernek beállítani Szegedit, csak szerették volna meghallgatni a történetét.

Szegedi Csanád, saját Facebook-oldalára feltöltött képe szerint Montreálban van.
Szegedi Csanád, saját Facebook-oldalára feltöltött képe szerint Montreálban van.
Fotó: Facebook

A hírnek eleinte ellentmondott egy kép, amit a 444.hu talált. Az EP-képviselő a saját Facebook-oldalára feltöltött fotó szerint a kanadai nagyvárosban tartózkodott, és a kép alá azt írta: Montrealban esik a hó, gyönyörű a város.

Végül az Origo Münchenben érte utol Szegedi Csanádot, akitől megtudták, hogy „egy tévedésen alapuló feljelentés miatt nem maradhatott Kanadában". Vasárnap érkezett Montrealba, ahol közölték vele, hogy egy feljelentés miatt nem léphet be az országba. A feljelentés arról szólt, hogy Szegedi a Jobbik és a betiltott Magyar Gárda tagja. Miután tisztázta, hogy egyik állítás sem igaz, két lehetősége maradt: vagy megfellebbezi a döntést – és három hétig vár az újabb döntésre –, vagy 24 órán belül elhagyja az országot, és Magyarországon fellebbez. 

Szegedi az utóbbit választotta, és így az alatt az egy nap alatt elintézhette, amit akart: „Megnéztem Montrealban a zsinagógát, találkoztam a helyi zsidó vezetőkkel, sikerült megtartanom a tervezett előadást" − idézi az Origo Szegedit, aki hozzátette, hogy amikor hétfőn elhagyta az országot, az „olyannyira nem kiutasítás volt, hogy a kanadaiak segítettek elintézni a visszautamat, hogy a repülőjegyet áttegyük a megfelelő időpontra". Azt tervezi, a budapesti kanadai nagykövetségen bejelentést tesz, hogy frissítsék adatbázisukat, hogy legközelebb ilyen ne fordulhasson elő .