Értünk aggódik egy amerikai szenátor

2013.12.15. 00:01 Módosítva: 2013.12.16. 00:02

Benjamin Cardin amerikai demokrata párti szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke ismét a magyarországi politikai helyzet miatti aggodalmát taglalta az Egyesült Államok szenátusának, írja az MTI.

Cardin beszámolójában - amelynek leiratát az amerikai törvényhozás a hét végén tette közzé honlapján - a demokratikus jogrendet félti, a bíróságok függetlenségét, a sajtó és a vallásgyakorlás szabadságát, de aggódik a revizionista és szélsőséges eszmék erősödése miatt is.

Emlékeztetett arra, hogy a Helsinki Bizottság tavasszal foglalkozott a magyarországi helyzettel, szerinte a "fejlemények továbbra is aggasztóak".

A szenátor szerint bár a magyar egyházügyi törvényt a parlament megváltoztatta azután, hogy egyes részeit az Alkotmánybíróság megsemmisítette, az továbbra is diszkriminatív és felruházza a parlamentet, hogy a képviselők kétharmadának szavazatával eldönthesse: mi egyház, és mi nem.

Továbbra is tisztelet övezi Horthy Miklós kormányzót, valamint más antiszemita személyeket, mint például Nyírő József írót - állította.

A szenátor úgy véli, hogy noha vannak sokan, akik szerint az igazi problémát a szélsőséges ellenzéki párt, a Jobbik okozza, nem pedig a kormánypárt, úgy tűnik, hogy a Fidesz egyes tagjai hozzájárulnak az intolerancia növekedéséhez.

Cardint aggasztja, hogy a médiatanács "pénzbüntetéssel fenyegette meg" az ATV-t, ha ismét szélsőségesnek minősíti a Jobbikot.

Március óta rettegnek

Idén márciusban az amerikai Helsinki Bizottság tartott egy meghallgatást a washingtoni kongresszusban Magyarországról. Akkor Benjamin Cardin azt mondta: Magyarország nagyra becsült tagja a NATO-nak, de a magyar demokrácia által befutott pálya és a szélsőségesek megerősödése aggodalmat kelt benne.

A számára aggasztó jelenségek között említette az új magyar alkotmány és számos törvény elfogadásának gyorsaságát, ebben az átláthatóság és a széleskörű demokratikus részvétel hiányát, valamint azt, hogy Magyarország etnikai alapon ad állampolgárságot a szomszédos országokban élő magyaroknak.

Idén január30-án Washingtonban tárgyalt a szenátorral Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki egyebek mellett arról tájékoztatta Benjamin Cardint, a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarországon a származása miatt senkit se érhessen hátrány. Egyben felajánlotta a szenátornak, hogy ha lesznek kérdései a magyar kormány intézkedéseivel kapcsolatban, bármikor kérhet információt, "nehogy információhiányból adódóan esetleg nem kiegyensúlyozott, vagy a tényeknek nem megfelelő véleményt alkosson".