Toroczkai László polgármester lett
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
A tévészékház ostrománál híressé vált Toroczkai László lesz a Csongrád megyei Ásotthalom polgármestere – dőlt el a vasárnapi időközi választáson. Toroczkait, aki 2011-ben arról beszélt, hogy agyonlőné Gyurcsányt, a helyi DK-sok is támogatták; egy párttagot ki is zártak ezért.
Turbucz Marietta helyettes jegyző az MTI-nek elmondta: a helyi választási bizottság hivatalos tájékoztatása szerint Toroczkai László 71,5-28,5 százalékos arányban nyert a csaknem 4000 lakosú községben. A vasárnapi időközi választáson 1264-en adtak le érvényes szavazatot, ez 37,4 százalékos részvételi arány.

A Jobbik szívből gratulál Csongrád megyei közgyűlési képviselőjének, egyben szövetségese, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének, Toroczkai Lászlónak
– közölte a radikális párt vasárnap éjjel. A DK nem kommentálta a választás eredményét.
Ásotthalmon a korábbi fideszes vezetőt saját képviselőtársai puccsolták meg. A négyezer fős dél-alföldi település vezetéséért a fideszes Petró Ferenc és Toroczkai László szállt ringbe, utóbbi a Csongrád Megyei Közgyűlésnek is tagja, jobbikos színekben.
Toroczkai a helyi DK-sok, vagyis Gyurcsány Ferenc követői előélete ellenére azért támogatták, mert szerintük Toroczkai a változást ígéri, ők pedig azt akartak. Egy helyi DK-s, Márki József odáig merészkedett, hogy azt mondta: „akkor is Toroczkaira szavaz, ha Gyurcsány ezért fel is hívja". Ha Gyurcsány nem is hívta, a pártvezetés lépett: szombaton Gréczy Zsolt, a párt szóvivője azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy Márkit kizárják a pártból. A többiek viszont tagok maradhatnak.
Másik érdekesség, hogy a helyi DK-sok nem is olyan régen még MSZP-sek voltak, aztán testületileg átigazoltak a volt miniszterelnök pártjába.
Vasárnap egyébként három településen volt időközi választás.
- Ásotthalmon a két polgármester-jelölt mellett a hat képviselői helyért tizenhárom jelölt indult.
- Máriahalmon (Komárom-Esztergom megye) szintén polgármester- és képviselő-választást tartottak. Polgármestert négy jelölt közül lehetett választani, a négy képviselő-testületi helyért tizenhárman indultak. A négy független jelölt közül Knyezlné Drobinoha Erzsébet lett a polgármester a szavazatok 40 százalékával (a részvétel 54 százalékos volt).
- Almáskeresztúron (Baranya megye) a korábbi polgármester öngyilkossága miatt kellett új választást kiírni. A polgármesteri tisztségért három jelölt versengett, a legtöbb szavazatot Veriga Lajos kapta, 28-at a 75 lakosú községben (ahol a 69 szavazásra jogosultból 59-en mentek el választani).
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01