Ipsos: 1,2 millió elszánt Fidesz-szavazó van

2013.12.18. 14:58 Módosítva: 2013.12.18. 15:01

Szinte semmi változás nem történt a pártok támogatottságában, a Fidesz kivételével mindegyik politikai erő az előző havival azonos támogatottságot élvez. Így foglalhatók össze az Ipsos december első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei, amiről az MTI számolt be.

A teljes népesség körében a Fideszt – az előző havi 27 után – 26 százalék támogatja, az MSZP 15, a Jobbik 7, az Együtt-PM 3, a Demokratikus Koalíció (DK) és az LMP 2 százalékos. A biztos pártválasztók 2,5 milliónyian vannak.

Az Ipsos összegzése szerint a jövő tavasszal biztos pártválasztók körében a Fidesz – némi csökkenést mutatva – 47 százalékkal vezet. Az MSZP 27 százalékkal a második, a Jobbik 12 százalékkal a harmadik. Az Együtt-PM 6 százalékkal valamivel a bejutási küszöbérték felett van, a DK 3 százalékot ér el, az LMP 2 százalékot.

A felnőtt lakosság 43 százaléka nem választ a pártok közül, amely arány megegyezik a négy évvel korábbival, tehát jelenleg ugyanolyan mértékű a politika szereplőitől való távolságtartás, mint az előző ciklus hasonló időszakában.

A biztos pártválasztók csoportjába jelenleg a választásra jogosultak egyharmada, több mint 2,5 millió szavazópolgár tartozik. A Fidesz 1,2 millió elszánt szavazóval indíthatja a választási kampányt, az MSZP-nek 700 ezer stabil támogatója van. A Jobbik 300-350 ezer eltökélt voksolóval vehet startot, az Együtt-PM bő 150 ezer főre egész biztosan számíthat, a DK-nak közel százezer tántoríthatatlan híve van, az LMP nagyjából 50 ezres biztos szavazói táborral rendelkezik.