Vagyonnyilatkozatot kell tenniük januártól az olyan alapítványok vezetőinek, amelyek évi 50 milliónál több állami támogatást kapnak, így a jelentős adó-egyszázalékokat összegyűjtő szervezetek vezetőinek is, mondta el az Indexnek Latorcai Csaba, az emberi erőforrások minisztériumának (EMMI) nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Az alapítványok vezetői ellen így egyszerűbben tud majd vagyonosodási vizsgálatot indítani az adóhivatal, mert lesz egy dokumentum, amelyre támaszkodhatnak – hangsúlyozta Latorcai. Ha egy alapítvány vezetője ellen vagyonosodási vizsgálat indul, akkor vizsgálat idejére befagyasztják a szervezet számláját és nem fogadhat több adományt.
Latorcai, akit a Gyermekrák Alapítvány gyanús ügyeivel kapcsolatban kérdezgettünk az alapítványok átláthatóságának szabályozásáról azt is elmondta, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jövőre különös figyelmet szentel majd az egyszázalékos adományokból működő alapítványok átvilágításának.
"Ki kell mondanunk, hogy az alapítványok többségénél minden rendben, de van pár alapítvány, amelyik csal és ezeknek mennie kell" - mondta a helyettes államtitkár. Latorcai úgy becsüli, a 31 ezer támogatott szervezet közül maximum 500 lehet csaló.
A Kehi nemrég több jótékonysági célú, rákos gyermekek gyógyításáért pénzt gyűjtő alapítványnál is tapasztalt visszaélést. Az államtitkárság mélységesen elítéli, ha alapítványok, különösen a beteg gyermekek gyógyításáért adományokat gyűjtő alapítványok visszaélnek mindazok bizalmával, akik támogatták őket, írja az MTI.
"Ha beigazolódik, hogy igazak az ezzel kapcsolatos sajtóhírek, akkor morális csőd és kritikán aluli erkölcsi vétség az, amit ezek az alapítványok tettek" - fogalmazott az államtitkárság közleményében.
A transzparens adományozás és a "szolidaritási hiénák" kiszűrése érdekében az EMMI kidolgozza a Semmelweis garancia védjegy odaítélésének elveit, közösen a Nemzeti Betegfórummal és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi Gyermekjogi és Dokumentációs Központtal. A munka januárban kezdődik – áll az EMMI közleményében.