149 millió forintos hátrányból indul az MSZP-Együtt
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
149 millió forintos állami támogatástól esik el az MSZP a 2014-es országgyűlési választás kampányában, mert az Együtt-PM szövetséggel kötött megállapodása alapján csak 75 egyéni jelöltet állít az ország 106 választókerületében, a fennmaradó 31 helyen pedig az Együtt-PM jelöltjei indulhatnak.
![Bajnai Gordon volt miniszterelnök az Együtt-PM vezetője](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/531/5319/53197/5319736_ab3950c1b94349e9ca637c9d507b0c06_wm.jpg)
A hosszas tárgyalások után kialakított ellenzéki kompromisszumot viszont nem sikerült összhangba hozni az alig néhány hónappal korábban megváltoztatott kampányfinanszírozási szabályokkal.
Az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal júniusban teljesen átalakította a parlamenti választáson résztvevő pártok állami támogatását.
A módosítás szerint a pártok egyéni jelöltjeinek az államkincstár minden választókörzetben 1 millió forintot biztosít a kampányköltségeik fedezetére. Annak a pártnak, amely minden körzetben indul, 106 millió forintot jut a jelöltjei után, de ezen felül 597 millió forint kampánytámogatásra is jogosult.
A költségvetéstől tehát összesen 703 millió forintot kapnak az ország összes választókörzetét lefedő pártok, azoknak a politikai szervezeteknek azonban, amelyek nem tudják ezt a szintet elérni, jóval kevesebb pénz jár. Az új törvény 25 százalékos ugrásokat állapított meg a támogatási összegekben: a legalább 80 egyéni körzetben jelöltet állítók, azaz a 75 százalékot átlépők 448, a választókerületek felében induló pártok 299, a körzetek negyedében egyéni jelöltet állító pártok pedig csak 149 millió forintot kapnak a jelölteknek járó 1 millió mellé.
A közös listát állító pártok egy jelölő szervezetnek számítanak, így a Fidesz és a KDNP szövetségének ezzel nem lesz gondja, csupán az 597 milliós támogatás elosztásáról kell megállapodniuk.
Az MSZP és az Együtt-PM két elnöke, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon azonban arról állapodott meg, hogy egymást támogatva külön-külön indulnak. A törvény szerint így nem adható össze a két szervezet jelöltszáma: Bajnaiék a 31 jelöltre (29 százalék) 149 milliós támogatást kapnak majd, a szocialisták 75 ember után (71 százalék) azonban csak 299 milliót. Az MSZP-Együtt szövetségnek tehát összesen 448 millióval kell megelégednie.
![Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kézfogásra nyújtja a kezét a szervezetek választási egyeztetése után az Együtt-PM Szövetség irodájában 2013. június 22-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/531/5319/53197/5319730_b1dfe38bd2534fcbe4f6c4b4d204d88a_wm.jpg)
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke kérdésünkre elmondta, hogy a jelöltállítási tárgyalásokon tudatában voltak az új szabályozás jelentette hátrányoknak, de ez egyértelmű következménye az ellenzéki oldalt megosztani akaró választási- és kampányfinanszírozási reformnak. Szigetvári szerint a legnagyobb hátrányt nem a pár millió forintnyi különbség jelenti, hanem az, hogy az összefogáson kívüli pártok aránytalanul több forráshozhoz jutnak, függetlenül tényleges társadalmi támogatottságuktól.