Áder: Minden új év egy új, fehér lap

2014.01.01. 00:38

Az „életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, de beszélt a 25 évvel ezelőtti eseményekről és arról is, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választás tartják az országban.

Az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet

„idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel”.

Azt mondta, a szabadság volt az első szó, amely, huszonöt éve, erre a lapra került, és akkor „ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak”.

Áder idén erre a szimbolikus lapra a hazaszeretet szavát írta fel, a „nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét”. Mert ez egyszerű kimondása annak, hogy szülőföldünk éppúgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben.

A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit

"eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni"

Beszélt arról is, hogy:

  • a mai magyaroknak van mire büszkének lenniük
  • van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk
  • van hazánk
  • van múltunk és van jövendőnk
  • van miért őrizni szívünkben a reményt
  • hazaszeretet nélkül nem volna hazánk, a Himnusz, a magyarok közös története, szabadsága és függetlensége se lenne
  • hazaszeretet nélkül kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk sem létezne
  • nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat.

Áder János külön köszöntötte az édesanyákat és a 2013-ban születetteket, valamint a 2014-ben születőket, a demográfiai adatok ismeretében ezzel a meglepő kijelentéssel:

„Örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek.

Az államfő beszélt az élet fonalának nemzedékről nemzedékre öröklődéséről, millió és millió élet szőtteséról. ami ezer és ezer szállal köt össze bennünket.