Katalin
EUR 409,44 Ft USD 390,19 Ft GBP 490,25 Ft BUX 79 472 OTP 21 700 Ft MOL 2 718 Ft
-2 °C
6 °C

Amerikáról álmodtak, Chacóban ébredtek

2014.01.08. 11:36

További Belföld cikkek

Tovább a rovatra

A csaknem félmilliárd forintból indított Kőrösi Csoma Sándor Program befejeződött: a 48 ösztöndíjas hazatért a világ távoli részeiben élő magyar közösségekből. Azért mentek, hogy erősítsék az ott élők magyarságtudatát és kapcsolatát az anyaországgal.

Az ösztöndíjasok a két éve létrehozott, a történelmi Magyarország területén kívül élő közösségek képviselőit tömörítő Diaszpóra Tanács ülésén, még a múlt év végén, Orbán Viktor kormányfőtől hallhatták, hogy a programot 2014-ben „megduplázzák”, vagyis száz ösztöndíjas vehet majd részt benne.

Az Index korábban több ösztöndíjast megkeresett, akkor azonban egyedül Weidinger Péter reagált, aki részletesen leírta, milyen programokat szervezett Frankfurtban, Hannoverben és Heidelbergben.

Azóta azonban az egyik legtávolabbra látogatott Zsonda Márk írt hosszabb beszámolót arról, hogyan él Argentína szegény északi szegletében, a Magyarországról 12 ezer kilométerre lévő Chaco tartományban a magyarok közössége. A néprajzkutató, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség erzsébetvárosi szervezetének alapítója öt hónapon át okította magyarra és néptáncra a zömében 1920-30-as években kivándoroltak utódait. Az ő beszámolójából közlünk részleteket.

Chaco, egy szelet Kelet-Európa

Argentína egyik legszegényebb tartománya Chaco. Az ország északi részén fekszik, keletről egy rövid szakaszon Paraguayjal határos.

Amikor a magyarok ide megérkeztek – 1920-30 között, néhányan 1940 körül –, őserdő borította az indiánok lakta területet. Megműveléséhez először erdőt kellett irtani, megküzdve a kígyókkal, skorpiókkal, szúnyogokkal – melyek napjainkban is még bőven akadnak. Az őserdő mára majdnem eltűnt, betonkemény földön, végeláthatatlan pusztákon folyik a gyapot, a szója és kisebb mértékben a quebracho colorado (egy fafajta) termesztése. A múlt század első fele után ide nem érkezett már több magyar.

Infrastrukturálisan a provincia egy igen szegény kelet-európai térségnek felel meg, néhány dél-amerikai sajátossággal. Aki erre a területre utazik Magyarországról, annak a hepatitis, sárgaláz, veszettség elleni védőoltások után maláriaellenes orvossággal és házipatikával, valamint fertőtlenítőkkel felfegyverkezve, a csapvíz szigorú kerülésével meg is lehet kezdeni a munkát. A dengue ellen nincs védőoltás.

Argentínában két dollárárfolyam létezik párhuzamosan, a hivatalos és a feketepiaci, de mindkettő állását feltünteti a sajtó.

A boltokban a mi áraink többszöröséért lehet vásárolni, készpénzért. A dollártulajdonosra sok veszély leselkedik, a VISA vásárlásnál nem működik (csak a buszállomáson). A kártyahasználati díj egyébként is magas, annak, aki külföldi bankban tartja a pénzét és nem is pesóban. Így csak apránként lehet készpénzhez jutni – egy-egy alkalom kb. 3000 forint kezelési költséggel jár (!) –, és csakis pesóhoz (ARS).

Az internet és telefonszolgáltatás lassú, és néha az áramellátással együtt akadozó.

A közbiztonság az utcasarkokon álló őrök miatt jobb, mint Buenos Airesben, de nem árt, ha kísérik az embert, és tudja hová lehet menni.

Csak spanyolul beszélnek, elvétve tud a fiatalok között valaki angolul, a német telepesek beszélnek – és iskoláikban tanulnak is – németül. Magyarul csak a bevándorlók és az első, kevesebben pedig a második generáció tagjai közül értenek, beszélnek. Ők a városban, falun, a többiek elszórva a tanyákon élnek. (Ezek közül az idősek közül eddig 10-15 embert ismertem meg.)

Dél-amerikai tanyavilág

Errefelé három településforma létezik:

A ciudad, azaz a város: főként egyemeletes, apró ablakos, lapos, hullámpalatetős házakkal, sakktáblaszerű utcaszerkezettel, ilyen Villa Angela is. A szárazság, a sok földút miatt mindent belep a por, ezért a lakások belül kövezettek, egyszerű berendezésűek.

A legelterjedtebb településforma azonban a falu, a campo – esetemben a Coronel Du Graty. A földutak mellett apró kis egyhelységes házak, az utakon és a házak mellett legelő állatok, öreg kisteherautók, kóbor kutyák – melyekből akad a városban is bőven. A nem beépített területek eső hiányában porzóan szárazak, eső után napokig víz alatt vannak, akárcsak az utak.

Jellemző épülete a „ranchito”. Az ilyen vályogházak gyakorlatilag semmilyen komforttal nem rendelkeznek., ma is sokan élnek benne, jellemzően nem magyarok, noha az első betelepülők ilyenekben laktak. A komolyabb, tehát több helységes, de szintén lapos tetős, családiház-szerű épületek a falu centrumában vannak. Kútból lehet vizet nyerni, villany már mindenütt található, csatornák kevésbé.

És végül a granja, finca, chacra, azaz a tanya. 100, néha 1000 hektáros tanyák állnak egymástól messze, csak hosszú ideig tartó, terepjáróval megtett út során lehet eljutni, ha nincs eső vagy útlezárás.

Hazaútra már nem telt

A terület lakossága mezőgazdaságból próbál megélni, más része (főleg az őslakosok) segélyből. Az emberek nagyobb része európai szemmel roppant szegény – főleg az őslakók és a spanyolok, valamint a falun, tanyán élők –, ám önzetlenek, melegszívűek és barátságosak, áldozatkészek! Természetesen vannak mindenütt tehetős emberek, magyar leszármazottak is. Itt ehhez a roppant munka mellett szerencse is kell. 1970 közepén és az 1980-as években családok százai mentek tönkre, mert a föld a sok esőt hónapokig nem szívta föl, elrohadt minden, amiért a család évtizedeken át dolgozott. Azóta is alig állt lábra Chaco. Nemrég egy „galpon”, vagyis buszgarázs égett ki a szemem láttára egy éjszaka. Három tűzoltóautó van ugyan a településen, de nincs elegendő víz, így nem tudták megmenteni. Sok alkatrészgyártónak (egy itt megismert magyar barátomnak és családjának) ezzel megszűnt ez a munkalehetősége. A városban 3 apró tűzoltóautó van, a „galpon”-t nem tudták megmenteni. Tanulságos, hogy mindenki egyként segített a családon, számunkra meglepő módon konkurens busztulajdonosok is, kölcsönbuszokkal!

A magyarok többségének sohasem sikerült generációk alatt sem annyi pénzt összegyűjteni, hogy hazalátogassanak, vagy hazamenjenek a családtagok, akik azt hitték észak-amerikai viszonyokat találnak itt. Mostanában adatott meg pár embernek, a módosabb családokból, hogy szülei hazáját, Magyarországot meglátogassa.

A magyarokról összességében elmondható, megbecsült, dolgos tagjai a tartománynak, egyben alapítói városainak, falvainak.

Diákok 13-tól 80-ig

A Villa Angela-i magyar egyesület jobban felszerelt, habár itt is kabátban kell tanítani és tanulni a teremben, ha télen lehűl este az idő. Coronel Du Gratyban a fekete összetörött tábla és omladozó vakolatú, törött betonpadlós tanterem fogad minket, udvari illemhellyel, persze fűtés, hűtés nélkül. Itt tartottam a nyelv- és a táncoktatást is.

Mindkét településen heti 3-3 napot tanítottam. A növendékeim 13-tól 80 éves korig a környező településekről járnak be. A fiatalok egy része ma már egyetemen, főiskolán továbbtanul, egy részük szakiskolákban, főleg a mezőgazdasági szakirányokon, de sokan párhuzamosan dolgoznak a városban, vagy a „mezőn”. Többször több munkahelyen robotolnak egyszerre – van növendékem, aki halottat is mos a halottasházban. A rossz utakon messziről járnak be nap, mint nap az esti „magyar iskolába”, amely ottlétem és a program eredményeként működött.

A diákok száma Villa Angelában és Coronel du Gratyban meghaladta a 80 főt. Az órák mellett az idősebb, 60-80 évesekkel a beszéd- és íráskészség javítására végeztünk gyakorlatokat, új fogalmakat értelmeztünk, olvasott szöveget értelmeztünk igény szerint. A tantermi foglalkozások általában este hét-nyolctól tízig tartottak, hiszen tanítványaim nap közben jellemzően több állásban is dolgoztak.

Analfabétáktól joghallgatókig

Növendékeim között a helyi sajátosságokból fakadóan, hiszen a letelepedés utáni első generáció a munkában, a földeken nőtt fel, az idősebbek között vannak iskolázatlanok, míg a fiatalabbak között találunk ügyvédet, orvost is. Ebből eredően a csoportok felkészítése eltérő, csoportonként más módszert igényel.

A kihívás nagy és rendkívül megtisztelő, hiszen a zömében 1920-30 között kijött magyarságnak itt nincs kulturális utánpótlása, kevesen, csak az idősebbek beszélnek növendékeim közül magyarul, a 40-60 évesek között néhányan még értenek, de a fiatalok és a többiek – összesen 68-an – most tanulnak magyarul. Az eredmények mégis biztatók a rendszeres dokumentált felmérések és az egyre többször, Chacóban újra, spontán felhangzó magyar szó, mondat alapján. A tananyagot lépésről lépésre, a hét hat napján zajló tanítás alapján folyamatosan módosítva, javítva állítottam össze.

Igyekeztem a nyelvtanulással és tánctanítással párhuzamosan kultúraismeretet is kapjanak a hallgatók, nemcsak a történelmi, hanem a mai Magyarországról is.

A napot néprajzi kutatással kezdtem a campón, vagy az előző gyűjtést rendszereztem. Ebéd után az aznapi óráimra készültem fel, délután és este fél tizenegyig megtartottam a nyelv- és táncórákat mindennap, kivéve pénteken. Ekkor vagy pótórát tartottam, vagy pedig a messzebb (50 km) lévő tanyákra mentem, időigényesebb munkákat készíteni (pl. gazdaságok néprajzi dokumentálása és felmérése, életútinterjú készítése, állattartás, gazdálkodás kutatása és dokumentálása, vagy családtörténeti dokumentáció készítése. A néprajzi gyűjtés anyaga hangfelvételekből, videóból és 13 ezer fényképből áll – a rendszerezés elkészülte után ez a munka lesz az egyetlen hírmondója az oda kivándorolt magyarok életének.

Mit ér ez az egész

Úgy gondolom, hogy a hallgatók, amikor a rossz utak, idő, munka, tanulás ellenére bejöttek az órára, az már önmagában bizonyította, hogy nem hiábavaló a munkánk. Nem volt kötelező jönniük, szidás vagy fizetésmegvonás sem járt volna érte, mégis meghozták újra és újra ezt az áldozatot, az egész napi munka után.

A Magyarországra utazásom előtti napokban Villa Angelában egy százfős ebédet szerveztek a tudtom nélkül a tiszteletemre, helyi tradicionális táncbemutatóval egybekötve, helyben a közösség tagjai által készített többfogásos ebéddel, tortával.

Megdöbbentő élmény, volt arra bemenni a nagyterembe, hogy a falon ez állt magyarul:

„Márk, mindent, amit tanított szívből köszönyük!”

A „köszönyüket” kijavítottuk köszönjük-re, 80 év kihagyás után ez belefért... Sokan hazámban a folyamatos magyar írásbeliség mellett még publikációkban is elkövetnek nagyobb hibát.

Dobozos tej 777 forintért

Zsonda leírásából az is kiderült, hogy Argentínában meglepően drága az élelmiszer, így a bruttó 350 ezer forintos ösztöndíj – az járulékok és adók levonása után 287 ezer forint – valójában kevesebbet ér, mint hinnénk. Bár a szállást és a kinttartózkodás költségeit a program az ösztöndíj felett állja, ez nem vonatkozik az élelmiszerekre.

Egy félliteres kóla egy tábla középkategóriás csokoládé és három csomag 10-es zsebkendő kb. 1680 forint – hozott példát.

  • 4 WC-papír 30, 00 ARS = 1260 Ft,
  • üdítő 2 literes 18-22 ARS = 756-924 Ft.,
  • üdítő – de inkább „hashajtó” 12 ARS = 504 Ft
  • vajkrém 17,40 - 27,50 ARS = 730-1155 Ft,
  • a legegyszerűbb keksz 5,30 ARS = 222 Ft,
  • fél kilogramm kifőzni való vékony tészta, 14,30 ARS = 600 Ft,
  • francia zsömle 9,00 ARS = 378 Ft,
  • kisdobozos tej 18,50 ARS = 777 Ft
  • húsfűszer 18 ARS = 756 Ft,
  • 1 kg burgonya 5 ARS = 200 forint

„Vannak dolgok, amivel ha spórolunk egy olyan országban, mint Argentína, akkor pár napon belül komoly bajban leszünk, mert egy kellemetlenebb kór, fertőzés levesz a lábunkról, és munka mellett hetekig megnehezíti az életünket” – mesélte az ösztöndíjas, aki szerint anyagi nehézséget okoz az is, hogy az utazást, szállást csak számla ellenében fizeti a program az ösztöndíj felett, márpedig ezt sokszor nem volt könnyű beszerezni.

Mindez túllépte volna a fizetés maradékát. „Épp emiatt a kinti magyarok igyekeztek csökkenteni terheimet, sokszor meghívtak enni, és – főleg mivel a tanyákra nincs busz – elvittek, ahová lehetett, ha idejük megengedte. Így lehetett kijönni a fizetésből.”

Az új célpont: Latin-Amerika

Bár az első világháború előtt nem ez volt kivándorlás fő iránya, becslések szerint így is néhány tízezren élhettek Latin-Amerikában 1914 előtt. Pontosabb számot azonban azért is nehéz mondani, mert a befogadó államok természetesen nem nemzetiségek, hanem országok szerint regisztrálták az új hazát keresőket, így az Osztrák–Magyar Monarchiából érkezőket is.

Az első argentínai magyar egyesület, a Dél-amerikai Magyar Kör csak az első világháború után, 1919-ben alakult meg Buenos Airesben. „1929-ben már tucatnyi magyar szervezet és egyesület működött, többnyire a fővárosban vagy annak közvetlen vonzáskörzetében” – derült ki Kurucz László 1999-ben megjelent A magyarok Argentínában című könyvéből. Az Argentínában az ötvenes években letelepedett szerző szerint azonban „a magyar klubok, egyesületek, szervezetek, dalárdák, óvodák és iskolák, egyesületközi bizottságok, segélykomiték, valamint a magyar nyelvű folyóiratok és rádióadások sokasága” nem azt jelenti, hogy nagyon megugrott a kivándorló magyarok száma – bár a 20-as évektől kétségtelenül nagyobb hullámokban jöttek, mint korábban –, hanem azt, hogy az emigránsok a magyar társadalom nagyon különböző rétegeiből érkeztek, és gazdasági lehetőségeik, képzettségük, politikai nézeteik szerint is heterogén csoportot alkottak. Buenos Airesben erősen baloldali beállítottságú magyar munkásegyesületek alakultak a főváros ipari negyedében, míg a központban a nézeteiket egyáltalán nem  osztó középosztálybeliek hoztak létre klubokat.

„A századforduló magyar földművesei elsősorban az északkelet-argentínai szubtrópusi éghajlatú Chaco, illetve Missiones tartományokban telepedtek meg. Az észak- és kelet-európai bevándorlóktól népes Missiones-ben két településen, Oberában és Corpusban is alakult magyar egyesület, sőt, a chacói Villa Angelában a harmincas évek végén néhány évig magyar nyelvű óvoda és elemi iskola is működött” – írta Kurucz.

A magyarok azután fordultak Latin-Amerika felé, hogy az Egyesült Államok szigorított bevándorlási politikáján. Nagy számban érkeztek Mexikóba és Kubába, „a fő fogadó ország kedvező feltételei és ígéretei miatt azonban mégis Brazíla lett, ahol 1929 körül már 70-80 000 magyar élt. Többségük az elcsatolt területekről indult el: Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről. Főként Romániában és a délszláv államban állami "ösztönzés" is érzékelhető. E magyarok többsége paraszt, a földéhség vitte őket Amerikába” – írta Anderle Ádám a Rubicon 2008-as októberi számában.

Csak Argentínában ekkor már több tízezer magyar élt. „A két világháború között azonban már több százas, esetleg néhány ezres magyar szórványról tudunk Chilében, Peruban, Paraguayban, Kolumbiában is. A magyarok összlétszáma a második világháború előtt megközelíthette a 150-180 000 főt” – írta a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének professzor emeritusa. A 30-es években megnőtt a baloldaliak és a zsidó bevándorlók száma.

A második világháború után emigránsok újabb hulláma érkezik, ám egészen más okokból, mint korábban. Ezúttal „a Horthy-rendszerhez, kisebb részben a nyilasokhoz kapcsolódó közigazgatási tisztviselők, tanárok, orvosok, művészek, mérnökök, katonatisztek, csendőrök, volt földbirtokosok, diplomaták, jogászok alkották e kivándorló csoportot, amelyet a kommunista fordulat után érkezők követtek” – írta Anderle, megjegyezve, hogy a sokaság át is formálta az addigi közeget. „Az új emigráció színvonalas tudományos, kulturális, és színházi életet alakított ki, melynek központja a Centro Húngaro lett, amely a Magyar Házat is működtette. Ennek keretében alakult meg a Mindszenty Magyar Tudományos és Kulturális Akadémia és a Pázmány Péter Szabadegyetem.”



Fábián Janka-A Monarchia szerelmesei
Fábián Janka
A Monarchia szerelmesei
5400 Ft
Alekszej Navalnij-Hazafi
Alekszej Navalnij
Hazafi
6300 Ft