Keményen lesújt a három csapás

2014.01.13. 06:20

Másfél éven belül, 2012 januárja és 2013 nyara között több mint 150 olyan ítéletet hoztak a bíróságok, amelyekben akár a három csapás szabálya is alkalmazható lehetett - írta a Magyar Nemzet.

A lap megjegyzi, hogy a pontos szám ismeretlen, mert a törvényszéki statisztikákban nem jelenik meg külön a 2010 óta létező jogintézmény.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Magyar Nemzettel azt közölte, hogy a tárcához nem érkezett a három csapással összefüggésben kritika vagy jogszabály-módosítási szándék.

A három csapás néven ismertté vált szabályozás szerint a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik azoknál, akik legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, és tetteiket egy eljárásban bírálják el, valamint azoknál, akiket az adott eset előtt már legalább kétszer ilyen jellegű bűncselekmény miatt jogerősen felelősségre vontak - emlékeztet a lap.