Ellenzéki összefogás: Ma minden kiderül

2014.01.14. 08:58

Hétfő este gyakorlatilag megszületett a megállapodás az MSZP, az Együtt–PM, valamint a Demokratikus Koalíció között, írja a Nol.hu. A lap szerint hiába tűnt úgy korábban, hogy Gyurcsány listás helye a kérdés, valójában Bajnai Gordoné lett az: a szerződést ugyan aláírja, de nem fog az Országgyűlésben politizálni. Együtt–PM-es és MSZP-s forrásaink szerint erről nincs szó. Az MSZP, az Együtt és a DK közös bejelentést tervez mára a részletekről.

A Népszabadság úgy tudja, az Együtt–PM szövetség vezetője aláírja a megállapodást, de hogy a lista második helyén fog-e szerepelni, az nem biztos. Az viszont igen, hogy Mesterházy lesz a lista élén, és Gyurcsány Ferenc a harmadik helyen. A lap szerint az MSZP átad egy befutó helyet Fodor Gábornak is.

Az egyéni választókerületeknél az MSZP és az Együtt–PM is ad át körzeteket a DK-nak, de a DK kevesebb jelöltet állíthat, mint az Együtt. Gyurcsányék várhatóan 13 egyéni helyet kapnak. Rogán Antal kihívójaként Kerék-Bárczy Szabolcs indul majd Juhász Péter helyett. Kuncze Gábor pedig Szigetszentmiklóson indul.