Paks II-ből megépíthetnénk újra a Csalagutat

2014.01.15. 19:43
A Paksra tervezett két új erőmű Magyarország eddigi legdrágább beruházása lesz. Sok, de mennyire sok ez? A 3700 milliárd forint Magyarország éves költségvetésének egynegyede. Ebből a pénzből kb. hétszer lehetne megépíteni a négyes metrót, kijönne belőle harmincszor az M6-os autópálya vagy építhetnénk még 90 kőröshegyi völgyhidat az Alföldre. Vannak azonban ennél drágább dolgok is a világban.

A grafikánkra nem fért volna rá az eddig már mintegy 100 milliárd dollárba (22000 milliárd forintba) kerülő Nemzetközi Űrállomás. A Déli Áramlat viszont ahhoz képest igencsak drágának tűnik, hogy energiát nem termel, csak szállít majd Oroszországból Európába.

A teljes infografikáért kattintson!
A teljes infografikáért kattintson!
Fotó: Index

Többen tartanak attól, hogy a paksi bővítés végszámlája bőven 3700 milliárd forint fölött lesz. A beruházás így már megközelítheti Kínának a Nagy Fal utáni egyik legnagyobb vállalkozását: a Három Szurdoknál épült vízerőművet.

A Jangce folyón álló erőmű Kína áramtermelésének valamivel több mint 10 százalékát adja. Ez a vízerőmű évi 18 milló kilowattot termel, Paks pedig a bővítés után jó, ha 4 milliót fog. Mielőtt bárki hujjogni kezdene a rossz ár-érték arányon, nem árt tudni, hogy a kínai vízerőműhöz 1,4 millió embert telepítettek ki, és több mint ezer települést töröltek el a föld színéről.

Az árakat nézve lenne egy újabb javaslatunk is. Költséges atomerőmű vagy éppen gázvezeték helyett építsünk inkább földalatti vasúti alagutat: a pénzből kijönne még egy Csalagút. Semmiség: 50 kilométer a tenger alatt. Na de melyik tenger alatt? A magyar tenger alatt? Na jó, az a 77 kilométer egy kicsit drágább lenne.

Ezt a pénzt persze másra is elkölthettük volna. Érdemes lett volna elgondolkozni azon, hogy energiát máshogy is szerezhetnénk - például fenyegetéssel. Ehhez csak vásárolnunk kellene egy olyan új osztályú repülőgéphordozót, mint amilyen a nemrég felavatott USS Gerald Ford. Ez ma a világ legnagyobb hadihajója, és egy ilyennel egyszerű katonai eszközökkel kényszeríthetnénk ki olcsó energiát más országoktól.

Ha pedig nem akarunk energiát, inkább építsük tele az országot a Burj Khalifához hasonló méretű, brutálisan drága luxusfelhőkarcolóval: tíz kijönne belőle.