Orbán: Különös népség vagyunk

2014.01.20. 19:56 Módosítva: 2014.01.20. 19:56

Körülbelül 10-15 tüntető, köztük Pál Tibor MSZP-s képviselő várta Orbán Viktort a Magyarország Barátai Alapítvány, Budapest Music Centerben megrendezett konferenciája előtt, ahol a miniszterelnök is beszédet mondott hétfő este. A tüntetők a kormány és az orosz állam között létrejött, paksi bővítésről szóló megegyezés ellen tiltakoztak, kis, A4-es méretű papírokkal a kezükben. A papírokon olyan feliratokkal, mint 'Minden konnektor Putyiné', 'PPP-program = Putyin Párt Pincsije' vagy 'Nem csak az atomban, az országban is nagy a feszültség'

Délelőtt Áder János köszöntötte az alapítvány szervezte konferenciára több mint húsz országból érkező érkező orvosokat, mérnököket, művészeket, üzletembereket, diplomatákat. "Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak" – mondta Áder, Vizi E. Szilveszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke pedig arról beszélt, hogy a konferenciára érkező sikeres embereknek az a közös céljuk, hogy tegyenek valamit Magyarországért és a magyarokért. Orbán az esti vacsora előtt tartott rövid beszédet, amin elmondta, hogy a cél:

Magyarországnak új barátokat szerezni, és a régieket megtartani.

Orbán szerint:

  • Magyarország különleges hely, a magyarok különös népség. Más nemzetek is különösek, de a magyarok még annál is különösebbek.

Miért különlegesek a magyarok:

  • Mert különleges nyelvet beszélünk, és a nyelv és az észjárás között összefüggés van
  • Mert sorsszerű viszony fűz minket a szabadsághoz
  • „Bismarck: „Különös nép a magyar, de nekem tetszik". Victor Hugo: „Magyarország a hősök nemzete”."

A miniszterelnök szerint, ha a magyar politikát az összefogás-széthúzás fogalompárral akarjuk leírni, akkor a 2010-es kétharmados győzelem példátlan összefogás volt, ami ráadásul 2008-ban kezdődött, a népszavazással. Szerinte a sikeres népszavazás után már csak az volt a kérdés, hogy meg lehet-e találni a politikai kereteit ennek a mérhetetlen összefogásnak a megtartására. A válasz: igen. Lásd: a Fidesz kormányzása az elmúlt három és fél évben. A 2010-es választási eredmény pedig megmutatta:

milyen elementáris népi igény volt az erős vezetés, a jó politikai vezetés iránt.

Orbán szerint:

  • A 2010-es választás egy pénzügyi válság kellős közepén volt
  • Nem Görögország volt az első ország Európában, ami becsődölt, hanem Magyarország
  • Erre az előző politikai vezetés nem tudott jó választ adni, hiteleket vett fel
  • Az emberek pedig akartak egy olyan vezetést, amely nem külső segítséggel (IMF) oldja meg ezt a helyzetet

A miniszterelnök elmondta, hogy van a Fideszen belül egy olyan mondás, hogy "Saját magunk dicsérete olyan fontos, hogy nem bízhatjuk másra". És bár nem szeretné a kormányt fényezni, azért mégiscsak el kell mondania, hogy az évszázad legnagyobb árvízét győzte le az ország, beindult a gazdasági növekedés, alacsony az infláció ("mikroszkóppal kell keresni"), negyedmillióval többen dolgoznak, a munkavállalók száma meghaladja a négymilliót. És mindez hogy lehetséges? Azt csak a gazdasági miniszter és a jegybankelnök tudná elmondani.

Orbán a nemzetstratégiáról:

  • Alkottak egy kifejezést: világnemzet
  • Több mint 2,6 millió magyar él a jelenlegi országhatárokon kívül; meg kell szervezni ezen magyarok és Magyarország közötti hálózatot
  • (alapfogalmak: széttagoltság és szétszórattatás)

Orbán szerint négy dologban egyetértés van, nemcsak az emberek között, hanem a politikusok között is:

  1. A munkaképes emberek munkából és ne segélyekből éljenek
  2. Aki adósságra alapozza az életét az nem lehet szabad. Ezért az államadósságot közellenségnek kell tekinteni és harcolni kell ellene
  3. A gyermekvállalást és a családokat minden lehetséges és észszerű módon támogatni kell
  4. A határon túl élő magyarok a magyar nemzet teljes jogú tagjai

Orbán Magyarország jövőjéről:

  • Magyarország azt gondolja, ez a válság nem konjunkturális, hanem strukturális. Tehát a válság elmúltával nem ugyanahhoz a gazdasági berendezkedéshez térünk majd vissza.
  • Mi nem sereghajtók akarunk lenni, hanem vezetők
  • A korábbi gazdasági megoldások érvényüket vesztették, nem is fogjuk alkalmazni őket
  • Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulnia kell: akár Amerikától, akár Japántól
  • Inspirálódnunk kell az USA és Japán nem szokványos közgazdasági megoldásaiból

Orbán úgy látja, az újítások kora még nem ért véget. A következő időszakban a világgazdaság is az útkeresésről fog szólni, érdemes nyitottnak lenni, sehol nincs kész recept a helyzet megoldására. Beszéde végén pedig megkérte a jelenlévő, több mint 20 országból érkező magyart, hogy ha látják, hogy külföldön kampányt szerveznek Magyarország ellen, akkor lépjenek fel az ellen. Illetve arra, hogy bármilyen hasznosítható tapasztalatukat, vagy az újításokat, amiket azok az országok sikeresen alkalmaznak ahol élnek osszák meg velünk. 

Azt várjuk önöktől, hogy mi ne legyünk provinciálisak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István

Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István

Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.

február 25., 17:23

  • Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása

Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása

Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.

február 25., 13:21

  • Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél

A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél

Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.

február 25., 13:25

  • Címlapon
Kiszivárgott, hogy pontosan mi történt a kormány és fővárosi polgármesterek egyeztetésén

Kiszivárgott, hogy pontosan mi történt a kormány és fővárosi polgármesterek egyeztetésén

Szócsatákból nem volt hiány, de a főpolgármester támogatja az önazonosság védelméről szóló törvényt.

1 órája

  • Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben

A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben

A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.

február 25., 16:40

  • Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek

Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek

Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.

február 25., 13:56

  • Belföld
„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”

„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”

Különleges történetekről számoltak be lapunknak a Magyarországra érkezők, volt, akinek aknamezőn keresztül kellett menekülnie.

február 25., 13:49

  • Belföld
Katonai büntetőeljárás indult a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen

Katonai büntetőeljárás indult a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen

Bozsó Zoltán ezért mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoki pozíciójáról.

27 perce

  • Belföld
Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács elnökét

Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács elnökét

Az uniós csúcs volt a téma.

február 25., 15:54

  • Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt

Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt

Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.

február 25., 11:29

  • Belföld
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést kedden

Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést kedden

Havazás várható Magyarországon.

február 25., 06:15

  • Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány

A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány

Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.

február 25., 11:18

  • Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.

5 órája

  • Belföld
Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!

Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!

Szóba került az LMBTQ és Csipke Józsika is.

február 25., 17:24

  • Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel

Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel

Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.

február 25., 17:53

  • Belföld
Megrendítő, hogy még ma is vannak áldozatok, akiknek nyughelyét nem ismerjük

Megrendítő, hogy még ma is vannak áldozatok, akiknek nyughelyét nem ismerjük

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint a kommunizmus számos kibeszélésre váró traumát hagyott maga után.

február 25., 05:54

  • Belföld
Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre

Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre

Továbbra is Orbán Viktor munkáját segíti majd.

február 25., 17:33

  • Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost

Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost

Tettére eddig nem adott magyarázatot.

február 25., 12:04

  • Belföld
Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik

Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik

Nem kímélte a kormányt és a BKV-t sem.

február 25., 18:08

  • Belföld
Magángép és 640 ezer forintos szállás: így és ennyiért utaztak az utóbbi időben a kormány miniszterei

Magángép és 640 ezer forintos szállás: így és ennyiért utaztak az utóbbi időben a kormány miniszterei

Egy közérdekű adatigénylés után kerültek napvilágra a számok.

február 25., 07:49

  • Belföld
Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat

Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint minőségibb villamosok kellenek a fővárosnak.

február 25., 10:56

  • Belföld
Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért

Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért

Különböző laktanyákba helyeznék majd el őket.

február 25., 07:42

  • Belföld
Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát

Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát

A rendőrség videóra vette az elfogást.

február 25., 10:21

  • Belföld
Döntött a szenátus: jogászprofesszor kerül az ELTE élére

Döntött a szenátus: jogászprofesszor kerül az ELTE élére

A jelenlegi általános rektorhelyettes veszi át a vezetést augusztus elsejétől.

február 25., 06:25

  • Belföld
Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban

Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban

Orbán Viktor nevezte ki.

február 25., 06:41

  • Belföld
Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban

Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban

Orbán Viktor kijelentése mögött sokan a felvonulás esetleges betiltását kezdték el felfedezni.

február 25., 06:59

  • Belföld
Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról

Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról

A KDNP javaslatát csaknem egy évvel később fogadhatják el.

február 25., 10:20

  • Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz

Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz

Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.

február 25., 10:07

  • Címlapon
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

4 órája