Így került helyére a Nagy Toronysisak

2014.01.21. 13:12 Módosítva: 2014.01.21. 13:12
Körülbelül 200 ember gyűlt össze a Bosnyák téren a templom oldalánál felállított kis színpad előtt, hogy megnézzék, hogyan emeli egy daru az eredeti tervek alapján elkészült, bádoggal borított toronysisakot a soha be nem fejezett templom tornyának tetejére. Tömeg állt az út közepén húzódó járdaszigeten is, de a térre néző házak ablakaiból is ezt nézték.

A színpadon álló hangfalakból harangjáték szól, a templom mellett egy daru, a templom kertjében pedig ott áll a földön a toronysisak, ami a torony háromnegyedéig ér így is.

10:45 „Szétröhögtük, szétittuk magunkat, dicsértessék!” – mondja egy középkorú férfi mondatának első felét a mellette álló barátjának valami kirándulásról, második felét pedig a Bosnyák téri templom toronysisakjának felszentelésére érkező Bárány Béla plébánosnak. A plébános tavaly januárban áldotta meg az akkor átadott felújított Bosnyák teret. Tőlük néhány méterre Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere beszéli át az érkező plébánossal a toronysisak-ráemelés menetrendjét.

10:48 Papcsák idős zuglóiakkal beszélget arról, hogy ez milyen fontos pillanat a kerület életében. Közben érkezik a hír a sajtóstól: tizenegyre érkezik Erdő Péter bíboros.

10:50 “Bírni fogja?” – kiáltja oda viccelődve Papcsák a kivitelező cég embereinek, de persze nem komoly a kérdés, mindenki tudja, hogy elbírja a daru a tornyot. Pedig a huszonkét méter magas kupola közel tíz tonna. A kivitelezők hozzáteszik, a kupolát nyolc tőcsavarra helyezik rá, de ha csak úgy feltennék, akkor is ott maradna, olyan nehéz.

10:53 “Ő a legjobb polgármester” – mondja egy idős hölgy nagy egyetértésben a körülötte álló emberekkel. „Ez egy nem mindennapi esemény” – mondja Papcsák, aki meglepődött, hogy ennyien megjelentek az eseményen.

10:57 „Hát ide is eljutottunk” – mondja a polgármester, miközben egyre fokozódik a hangulat. Idős házaspárok próbálják megfejteni, hogyan lesz majd a ráemelés, egy 10 év körüli kisfiú pedig felveti, hogy talán nem is elég magas a daru, talán nem is fog sikerülni, de nagymamája megnyugtatja: „Nem hívtak volna akkor össze ennyi embert, biztos tudják, mit csinálnak.”

11:06 Megérkezik Erdő Péter bíboros, és a színpadra lép, de mielőtt felszentelné a kupolát és elmondaná beszédét, a plébános elárul néhány dolgot. 72 évvel ezelőtt áldották meg a templom alapkövét, a templom építése pedig 1941 és ‘46 között folyt. A főváros 760 000 pengőt, a hívek pedig 130 000 pengőt adtak a megépítésre.

11:08 Erdő Péter bíboros szerint nagyon fontos szimbolikus szerepe van a templomtoronynak a mai világban. Az emberek fölemelik a tekintetüket. A világmindenség a Teremtő ajándéka, és erre emlékeztet a templomtorony is. Erdő dicséretesnek nevezte, hogy milyen széles körű összefogás nyilvánult meg ebben az építkezésben.

11:10 Erdő Péter megáldja a tornyot, a szenteltvízzel picit lefröcsköli a ministránsokat.

11:13 Beindították a darut. Közben Erdő Péter felvezetésével a tömeg elkezdi az Üdvözlégyet mondani.

11:14 A hevederek megfeszülnek, megmozdul a torony. Közben szól az Üdvözlégy, az emberek egyre izgatottabbak. A torony elemelkedett a talajtól és tett egy félfordulatot. A tömegben sokan fotóznak, vannak akik összekulcsolt kézzel fohászkodnak a ráemelés sikeréért.

11:17 A toronysisak megindul felfelé, rajta egy magyar zászlóval. Még mindig szól az Üdvözlégy.

11:18 A torony háromnegyedénél tart a toronysisak. Sokakat meglep hogy ilyen gyorsan emelik. Az Üdvözlégynek vége. Tízszer hangzott el. „Hú de magasan van! Hú de szépen megy föl! Látod azt a zsinórt? Azzal tartják, hogy ne menjen neki a toronynak” – közvetíti közben egy nagymama kisunokájának a jelenetet.

11:19 A daru nem emeli tovább a toronysisakot, az a megfelelő magasságban van. Most a helyére húzzák a tetőn dolgozó munkások. A tömeg elcsendesül. Egy idős hölgy csak odasúgja a mellette állónak: „Nincs még a helyén ez a sarka.”

11:21 Megvan! A toronysisak a helyén, a hevederek meglazulnak, lecsatolják a sisakról. Hatalmas taps kezdődik. Megtörtént az Első Nagy Zuglói Toronysisak-ráemelés.

Első Nagy Zuglói Toronysisak-beemelés

11:23 „Fantasztikus nap ez a számunkra, nem gondoltam, hogy ennyien eljönnek. A darus megérdemel egy tapsot” – mondja Papcsák a színpadra lépve, és a közönség meg is tapsolja a darust, aki a fülkéből mosolyogva köszöni azt meg.

A polgármester még elmondja, hogy 1902-ben volt az első szentmise Zuglóban, először egy lakásban, aztán a vallás utat tört magának, és 1935-ben, az első polgármester kijelölte a mostani plébánia helyszínét. A templom alapkőletétele pedig 1941-ben történt. Később a politika miatt nem készült el a templom véglegesen, de ezt láthatjuk Barcelonában is a Sagrada Familiánál – mondja Papcsák, akinek a legjobb mondata is ekkor hangzik el:

Sajnos a politika mindig beleszól az emberek életébe, bárcsak ne lenne így.

Kiderül, a kivilágított Bosnyák téri templomtorony a Halászbástyából is látszani fog majd. A kivitelező cég embere pedig elmondja, hogy a torony 32 méter magas, az arra most rákerült toronysisak a kereszttel együtt pedig 22 méter 65 centi. Március végére pedig az egész templom elkészül. 

<<A Bosnyák tér felújításáról itt olvashat részleteket>>

11:32 A Himnusz zárja az eseményt.