MSZP: Szodomára is utal a német emlékmű

2014.01.23. 12:34 Módosítva: 2014.01.23. 12:36

Félelmet és haragot sugall a cigány hit- és hiedelemvilág jelképrendszere alapján a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű, közölte az MSZP Roma Tagozata. A testület szerint ez tovább gátolja a cigánygyilkosságok által is mélyített történelmi roma sebek begyógyulását. A tagozat ezért felszólítja a kormányt, hogy ne építse meg a tervezett emlékművet.

Az emlékmű egyik alakjában megörökített birodalmi sast viselő nemzetiszocialisták a II. világháború során több tízezer magyarországi cigányt deportáltak, gettókba zárták, kivégeztek. A másik tervezett figura, Gábriel arkangyal a roma kultúrkörben Isten erejét, akaratát jelképezi, ő az az arkangyal, aki részt vett Szodoma és Gomorra elpusztításában.

A birodalmi sas és Gábriel arkangyal társítása így a romák számára azt az üzenetet hordozza, hogy a holokausztot isteni elrendeltetés okozta, nem pedig Hitler és az akkori magyar állam, írta közleményében Balogh Artúr, az MSZP Roma Tagozatának elnöke.

A német megszállás emlékműve
A német megszállás emlékműve

Korábban Pásztor Tibor szocialista képviselő azt mondta: az emlékmű felmenti a magyarokat, akiket áldozatként ábrázol a művész (magyarok=Gábriel arkangyal), és a német birodalmi sas által jelképezett nácik azok, akik a bűnökért felelősek. Eközben az 1944. március 19-i megszállás után a kormány két személytől eltekintve ugyanaz maradt, a csendőrség tagjai sem cserélődtek ki.

Ungváry Krisztián történész egy tanulmányában azt írja: a magyar kormány önszorgalomból deportált többször annyi zsidót, mint amennyit Eichmann előírt.