Meggyes Tamást gyanúsítottként hallgatták ki

2014.01.27. 16:08 Módosítva: 2014.01.27. 16:09

Az Országgyűlés 2013. november 20-án függesztette fel Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki - közölte a főügyészség. Esztergom város volt polgármesterét jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével összefüggésben hallgatták ki.

Meggyes Tamás a gyanúsítással szemben panasszal élt, és vallomásában érdemi védekezést terjesztett elő. Az ügyhöz kapcsolódóan további négy gyanúsítottal szemben is eljárás folyik, ami jelenleg vád-előkészítési szakaszban van.

Az esztergomi önkormányzat 2003-ban életbiztosítási szerződéseket kötött a polgármester és az alpolgármester részére. A befektetési életbiztosítások kedvezményezettje a szerződésben rögzített határidő elérése esetén az önkormányzat volt, ezt azonban 2007-ben módosították, és a másik alpolgármesterre is szerződést kötve a határidő elérése esetén a kedvezményezettek ők maguk lettek.

A gyanú szerint az önkormányzat vagyoni hátránya 13,5 millió forint volt, ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben: a két alpolgármester részére a magánszámlájukra, a polgármester esetében azonban az önkormányzat számlájára. Később a két alpolgármester a díjakat befizette az önkormányzatnak, így a vagyoni kár megtérült. Az ügyészség szerint szabálytalanul és jogszerűtlenül döntött az önkormányzat közbeszerzési és ügyrendi bizottsága, mert a városvezetők illetményéről csak a képviselő-testület dönthetett volna.