Nem tüntethet ki bűnözőket Fekete György

2014.01.31. 19:26 Módosítva: 2014.01.31. 19:36

Kikerülhet a Művészeti akadémiáról szóló törvényből, hogy a díj bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt művésznek is adományozható. 

A köztársasági elnök indoklása szerint a december 9-én elfogadott módosításban szereplő rendelkezés, miszerint kivételes méltánylást érdemlő esetben a díj bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt művésznek is adományozható - függetlenül attól, hogy mentesült-e az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól -, nem felel meg annak a társadalmi elvárásnak, hogy egy ilyen rangos elismerést kizárólag olyanok kapjanak meg, akik a maguk művészeti területén nyújtott kimagasló teljesítményen túl törvénytisztelő állampolgárként is méltók a címre.

Áder János megfontolandónak tartotta a szabályozás megváltoztatását arra való tekintettel is, hogy más hasonló, életjáradékkal járó elismerések tekintetében a bűncselekmények elkövetése az érdemtelenség megállapításával és a járadék folyósításának felfüggesztésével jár.

Balog Zoltán beilleszti, kiveszi, a parlament megszavazza

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a parlament honlapján pénteken közzétett, zárószavazás előtti módosító javaslatában a kifogásolt bekezdés elhagyására tesz javaslatot.

Érdekesség, hogy tavaly az Országgyűlés éppen Balog Zoltán javaslatára fogadta el 272 igen szavazattal, 50 nem ellenében fogadta el az MMA-ról szóló 2011-es törvény módosítását. Ennek alapján a Nemzet Művésze díjat előzőleg Kossuth-díjjal kitüntetett művészek kaphatják meg, feltéve, hogy elmúltak 65 évesek (a tánc- és a cirkuszművészek 50 évesek).

A díjazottak a mindenkori minimumnyugdíj huszonháromszorosának megfelelő havi életjáradékot kapnak. Ez 655 ezer forint jelenleg. A címet egyidejűleg legfeljebb hetven, az irodalom, a színház-, a zene-, a képző-, a film-, az építő-, a tánc-, az ipar-, a fotó-, a nép- vagy a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó alkotó viselheti. A díj posztumusz nem adományozható, érdemtelenség miatt visszavonható.

A díjat a jogszabály értelmében az MMA elnöke adományozza, odaítéléséről tizenegy Kossuth-díjas művészből álló bizottság dönt. A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter kéri fel legfeljebb három évre. A bizottság elnöke az MMA elnöke, feltéve, hogy Kossuth-díjas.

A díjat azért alapították, hogy a kormány növelje az MMA kultúrstratégiai szerepét.