Megerőszakolta és megölte idős szeretőjét

2014.02.03. 10:08

Brutálisan megvert, megerőszakolt és megölt egy 64 éves nőt egy 23 éves férfi Lajosmizsén. Az ügyészség most vádiratot nyújtott be, akár életfogytiglant is kaphat az elkövető.

Az elképesztően brutális gyilkosság még májusban történt. A 23 éves férfi egy születésnapi buliból részegen és bedrogozva indult hazafelé, amikor úgy döntött, meglátogatja a 64 éves szeretőjét, hogy szexeljenek egyet. A nő azonban közölte a férfival, hogy megszakítja vele a kapcsolatot és nem akar vele lefeküdni

A férfi ezért dühbe gurult és ököllel megütötte az asszonyt, aki a falnak esett és a földre került. Miközben a nő megpróbált feltápászkodni, a férfi hátulról megszorította a nyakát, és nagy erőval többször megütötte a fejét és a nyakát. A nő az ütések erejétől hanyatt vágódva a nyitott bejárati ajtón át kiesett a lakás elé. Ekkor már nem tudott védekezni, ezért a férfi megerőszakolta.

A férfi a halottnak hitt nőt szerette volna eltüntetni, ezért egy közelben lévő lakatlan ház kazánházába vonszolta. A nő még élt, ennek ellenére a férfi megpróbálta egy ásóval feldarabolni, többször lesújtott a fejére és a testére egy ásóval. Ezután rátérdelt a mellkasára és műanyag zsákot húzott az asszony felsőtestére és lábaira,  majd egy gazos területre vitte és bedobta egy vízaknába. A nő ekkor már halott volt, halálát fulladás okozta.

A brutális bántalmazás miatt a sértett a fején, a nyakán és a testén számos súlyos, külsérelmi nyommal járó sérülést - köztük csonttöréseket - szenvedett. Az asszony az összes sérülést még életében szenvedte el.