Feljelentést tett a Jobbik Simon ügyében

2014.02.05. 15:37 Módosítva: 2014.02.05. 16:30

Bűnszervezetben részvétel, hivatali vesztegetés, illetve különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett a Jobbik ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségnél Simon Gábor ügyében, akiről a Magyar Nemzet azt írta, 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon.

A Magyar Nemzet kedden forrásmegjelölés nélkül azt írta: Simon 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot. A napilap szerint Simon Gábor korábbi vagyonbevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a szocialista képviselő vagyonbevallásában sem szerepelteti azt.

Mint kedden megírtuk, ugyanaz az osztrák bank finanszírozott egy XVIII. kerületi kötvénykibocsátást, amelynél Simon Gábor szocialista elnökhelyettes számlát nyitott nagyjából akkor, amikor a kibocsátás megtörtént. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője erre is utalva azt mondta, ha igaz az értesülés, csodálkozna azon, ha Simon Gábor magányos elkövető lett volna, nehezen képzelhető el, hogy arról senki más nem tudott a szocialista pártban.

A Simon Gábor számláján lévő több százmillió forint azonos-e azokkal a „gyanús százmilliókkal", amelyről Gyurcsány Ferenc a közelmúltban beszélt? – tette fel a kérdést Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Mesterházy Attila szocialista pártelnöktől többek között arra is választ vár, hogy az MSZP vezetése vagy a pártvezetés bármely tagja tudott-e a párt második emberének az osztrák bankban tartott százmillióiról.

Veres Gábor, az MSZP szóvivője azt mondta, egyelőre az MSZP sem tudja, mi a helyzet azzal, hogy Simonnak a hírek szerint eltitkolt külföldi bankszámlája van. Csütörtökre ígért tájékoztatást Simon Gábor ügyében, akkor hallgatják meg a párt illetékesei. Veres cáfolta, hogy válságtanácskozás lett volna kedden az ügy miatt.

Hét évig töltötte be az MSZP választmányi elnöki tisztét az eltitkolt százmilliók miatt egyetlen nap alatt politikai hullává tett Simon, aki pár éve még arra volt büszke, hogy híd lehetett Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter között. A hosszú vezetői ciklus ellenére a mostani bukáson kívül nem sok emlékezetes maradhat meg róla a szocialista párttársaknak, a többség ugyanis menthetetlenül unalmasnak, önállótlannak tartotta még akkor is, amikor államtitkár, majd pedig pártelnökhelyettes lett belőle. Bővebben>>>