Két zsinagóga is visszautasítja az állami támogatást

2014.02.05. 16:45

A Dohány utcai Zsinagógáért Alapítvány is úgy döntött, hogy visszautasítja a Civil Pályázati Alaptól elnyert 20 millió forintot, amit a temetőkert rendbehozatalára fordítottak volna. A Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására nyert támogatást, jelentette be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A zsidó idegenforgalmi központ úgy fogalmazott:

Nem kérünk a náci emlékművekből, nem kérünk a történelemhamisításból és nem kérünk a halottaink meggyalázásából. Nem kérünk ebből a politikai drámából, melynek áldozatává válhatnak őseink emlékei és gyermekeink jövője. Nem csak az a bűnös, aki elvárja, hanem az is, aki megvalósítja!

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden cáfolta azt a hírt, hogy elhalasztják az V. kerületi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékművének felállítását, írja az MTI.