Erzsébet
0 °C
7 °C

Mégis fizet a Fidesz a kormánynak a kampányszlogenért

2014.02.07. 19:44 Módosítva: 2014-02-07 20:51:29
A kampány nem 800, hanem csak 150 millióba került. A kampányfőnök tegnap még rosszul ismerte a saját kampányát. A kormányzat most megmondta neki, hogy nem is ingyen adták a szlogent, hanem 200 ezret kértek érte.

A Fidesz országgyűlési frakciójával és a párttal is 200 ezer forint összegű szerződést kötött a Miniszterelnökség a "Magyarország jobban teljesít" jelmondat használatáért - közölte a Kormányzati Információs Központ pénteken az MTI-vel.

Az ügy érdekessége, hogy az Index kérdésére Gyürk András, a Fidesz kampányfőnöke még azt mondta, a párt megkérte a Miniszterelnökséget, hogy ingyen adja át használatra a „Magyarország jobban teljesít” kampány elemeit, a kormány pedig megadta az engedélyt. A nyilatkozata után egy nappal megjelent hír tehát arról tanúskodik, hogy a Miniszterelnökség másképp emlékszik a párt és a kormány megállapodására, mint a kampányfőnök, és egy nappal a nyilatkozata után rácáfolt állítására.

"Ez jelképes összegnek számít a piacon, még egy szlogenért is" - mondta az Indexnek a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke. Aczél László megemlítette, hogy a szlogenek árát nehéz meghatározni, hiszen meghatározó a termék, a piac, és még sok tényező. De még ezen belül is barátinak mondható az összeg. Ha a szlogen mellett még a képi elemeket is használhatja a párt, akkor az ár még ennél is kedvezőbbnek számít. 

Aczél, aki egyébként a Young and Rubicam ügyvezetője, azt is megemlítette, hogy ilyen esetben az ügynökségnek már nem kell fizetni. Azaz a Fidesztől befolyó összeg csökkentené a kormánykommunikációra fordított közpénz mennyiségét.

150 millióba került

A "Magyarország jobban teljesít" - kampány a Lounge Design Kft. közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott munkáján alapszik. A kampány valamennyi kreatív anyagát (kreatív tervek, brosúrák grafikai terve, reklámfilmek grafikai terve, illetve valamennyi arculati elem: plakát-terv, szlogen, logó, ábra) a Miniszterelnökség 150 millió forint keretösszegű szerződésben rendelte meg a cégtől.

A korábban, közérdekű adatkérésekre adott miniszterelnökségi válaszokból az tűnik ki, hogy a tervezéssel megbízott cégnek a szigorúan vett kreatív munkáért is sokkal több pénzt fizettek, mint ami a Fidesztől visszajött. Mikecz Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára tavaly azt írta, hogy a koncepcióért 3,6 millió forintot kapott a reklámcég.

Szintén Mikecz hivatalos válaszából tudható, hogy a bevezetéssel együtt nem 150 milliós, hanem sokkal magasabb költségvetésű volt a kormányzati reklám, A szimpla szlogenhez ugyanis időközben egy több mint féléves intenzív országos kampányt is kifizetett a kormány. A 8800 közterületi, tévés, rádiós és sajtó megjelenéssel együtt, amely szinte minden választópolgár számára ismertté tette a szlogent, a teljes Magyarország jobban teljesít kampány bruttó 800 millióba került.

A közlemény most azt állítja, hogy a szerződés alapján a Miniszterelnökséget a létrehozott művekhez kapcsolódó átruházható szerzői és iparjogvédelmi jogok tekintetében "területileg, időben és tartalmilag korlátlan és kizárólagos felhasználási jog illeti meg, amely kiterjed arra is, hogy azt harmadik személyre átruházza, illetve harmadik személynek a további felhasználásra engedélyt adjon".

A Miniszterelnökség megállapodást kötött a Fidesz képviselőcsoportjával, és  a Fidesszel mint párttal,  amelyben a "Magyarország jobban teljesít" kampány valamennyi tervére és arculati elemére nem kizárólagos felhasználási jogot, a jelmondat vonatkozásában pedig védjegyhasználati jogot engedett a Fidesz javára, 200 ezer forintért.

A Kormányzati Információs Központ egyébként hozzátette, a kormány számára adott lehetőségek, ugyanebben a formában mindenki számára hozzáférhetőek, aki a kormányzati kommunikáció pozitív üzeneteit hordozza.