Erzsébet
0 °C
7 °C

Csak egy kis ártalmatlan anyag okozza a Duna habzását

2014.02.08. 16:07
Olajfoltot akartak közömbösíteni egy gyanúsan kinéző anyaggal. Utóbbi állítólag ártalmatlan.

Ártalmatlan, egy korábbi szennyeződést közömbösítő anyag került a Dunába, ez okozza a folyón a soroksári ágban megjelent habot

- közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Az apró, szivacsszerű golyókból álló anyag a folyó teljes szélességében, több száz méter hosszan úszik lefelé a Dunán. A soroksári Duna-ághoz a fővárosi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi mobil labor is kiérkezett. Megvizsgálták az anyagot, és a vízügy és a környezetvédelmi szakemberek bevonásával

megállapították, hogy az a környezetre ártalmatlan, egy korábbi szennyeződés közömbösítéséhez a Dunába juttatott szer

- mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: egy olajfolt jelent meg a folyón csütörtökön, a vízügy szakemberei - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - egy olyan szert szórtak rá, amely magába zárja az olajat. Az olajjal megtelt, fekete golyókat a vízügy szakemberei eltávolították a folyóból.

Azonban azok a golyókat, amelyek nem itatódtak át olajjal, vélhetően a pénteki erős szél miatti nagyobb hullámok elvitték, ez vonul most le a folyón.