Mi az, ami Pozsgaytól Lázárig tartott?

A fordulat, amit népfölkelésként jellemeztek a bizottsági tanulmányban, s mondtam én magam is a 168 Óra riportjában, az ott elhangzott interjúban, nem lezárt ítélete annak, ami a történésekhez tartozik, hanem egyik ajánlott formula az ügy kezelésére, a néppel való közös megbékélés jegyében

– mondta Pozsgay Imre 1989. február 3-án Hódmezővásárhelyen az Alföldi Porcelángyár MSZMP Bizottsága által szervezett nagygyűlésén. Nem egészen egy héttel azután, hogy a Kossuth Rádió 168 Óra című műsorában, az állampárt vezetői közül először nevezte az 56-os eseményeket népfelkelésnek.

A rendszerváltás huszonötödik évfordulója alkalmából erről a mondatról, a rendszerváltás előtti időkről, és az abban játszott szerepéről beszélgetett Lázár János az egykori kommunista, ma fideszes politikus Pozsgay Imrével. „Akkor az uralom legmagasabb csúcsán voltam és ha ott hangzik el, hogy 56 forradalom volt, akkor arra a társadalom is megmozdult. Ettől kezdve a párt megrendült, a társadalom pedig ujjongott” – fogalmazott Pozsgay a beszélgetést megelőző videóbejátszásban.

Fotó: Huszti István

Pozsgay a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, illetve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának. Azóta egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásában.

Kétségtelenül mondott néhány érdekes, izgalmas anekdotát – amiket egyébként interjúkból dokumentumfilmekből, cikkekből, tanulmányokból már ismerhettünk valamilyen formában –, a legnagyobb mondat mégis a helyi Emlékközpont vezetőjének szájából hangzott el, amikor így köszöntötte a két beszélgetőt:

A rendszerváltás kezdő és lezáró szakaszának két meghatározó alakja beszélget.

Ha ez önmagában nem lett volna elég, Lázár reagált is:

Óóó, ezt csak a professzor úrnál mondhatjuk el, a többit majd meglátjuk, hogy igaz-e.

− és ezzel máris nagyszerűen felidézték annak a kornak és rendszernek a hangulatát, amelyről és amely leváltásáról Pozsgay körülbelül két óráig anekdotázott.

Döntsd ki a beleit!

Pozsgay szerint a kifejezést, hogy népfelkelés, először Lukács György használta az '56-os eseményekre, még Nagy Imre kormánya idején, aztán 30 évig ugyan használta az ellenzék, de valódi tömegeket nem mozgatott meg. Mígnem ő, a történelmi albizottság vezetőjeként kimondta, majd Hódmezővásárhelyen februárban a porcelánygyárban megerősítette. Aztán később egy munkásőr gyűlésen is, de a hódmezővásárhelyi ujjongó öröm helyett itt Döntsd ki a beleit!, illetve Van nálad pisztoly? Lődd le a kutyát! bekiabálások fogadták. Felidézte a BBC tudósítójának beszámolóját erről a beszélgetésről: „Pozsgay a személyi varázsával még ezt az elvadult társaságot is maga mellé állította, de aztán ránéztek kitüntetéseikre, és tovább sajnálták magukat és gyűlölték Pozsgayt”.

A híressé vált rádióinterjú egyébként úgy született, hogy megvárta, amíg Grósz Károly, az akkori miniszterelnök elutazik az országból, majd felhívott „két fiatal, naív újságírót, akiknek gőzük nem volt mit mondott”, majd arra kérte őket tegyék be a 168 Óra című műsorba. Amely 168 Óra nem azonos a mostanival, „arról nem beszélek, nincs időm bíróságra járni”.

Senkit és semmit nem akart kockáztatni ezzel a mondattal, ezért is nem egyeztetett senkivel erről. „A feleségem is a rádióból tudta meg, és dobta el a kapanyelet” – mondta, majd hozzátette, hogy Hajdú János, akkori svájci nagykövet, aki Grósz Károllyal volt a davosi konferencián, nem merte elmondani Grósznak, hogy mit mondott, pedig akkor már „tele volt vele a világsajtó”.

Aztán hétfőn délelőtt berohant hozzá Mark Palmer, amerikai nagykövet, aki azt kérdezte, hogy megszervezte-e már a biztonságát. Pozsgay erre azt válaszolta: „Maga beszél? Egy olyan ország képviselője, ahol az elnököt, mint a kutyát le lehet lőni. Itt egy biztonság van: a magyar hagyomány. Nálunk ezt bírósággal kezdik és kötéllel végzik, de addig még van egy kis időm”. Egyébként Pozsgay és az amerikai nagykövet oroszul beszéltek egymással.

Az időközben hazaérkező Grósz már a repülőtérről hívta Pozsgayt, hogy azonnal találkozni akar vele, de ő saját elmondása szerint azt válaszolta: „Károly, menj haza, mosd le az út porát, és majd délután találkozunk”. Grósz azt kérte, vonja vissza, amit mondott, de ő erre nem volt hajlandó, és másnapra a politikai bizottság valamennyi tagja, Grósz, Nyers, Berecz, Hámori ellene volt. Horn Gyula pedig összehívta a munkásőrparancsnokokat, és kijelentette: Pozsgay mondhat bármit, de a stukker a mi kezünkben van, mesélte Pozsgay.

Ez nem csak bolsevik hagyomány

A volt államiniszter azt is elmesélte, hogyan lett a Hazafias Népfront vezetője. 1981-ben művelődésügyi miniszterként a központi bizottság ülésén felszólalt, és elmondta, hogy szerinte a költségvetési terv adatai hazugságokon alapulnak, és az tarthatatlan lesz. Ezek után távoznia kellett a párt vezetőségéből.

Pozsgay szerint ez kemény mondat volt, abban a bolsevik hagyományban, amiben a párt katonái oda mennek, ahová rendelik őket. „Ez nem csak bolsevik hagyomány. Tanulunk” – reagált Lázár, úgy tűnt, mintha megtámadva érezte volna magát.

„Belső körös voltál?” – tette fel a kérdést a mai belső körös a réginek. Mert igen, az volt: „személyi kapcsolataimnak köszönhetem a belső körösséget. A párt számára amolyan kirakatfigura lettem. Jól néz ki, hogy valaki az értelmiséggel is tud beszélni. Ezt a figurát átváltoztattam aztán támadó, kritikus figurává. Tudtam, hogy túl nagyot nem tudnak rúgni rajtam, mert annak világvisszhangja lenne” – válaszolta.

„Ma sokszor elhangzik, hogy nem volt valódi rendszerváltás, az megismétlendő. Mert sok fontos kérdést lesöpörtek az asztalról a tárgyalásokon és a hézagos megállapodás miatt az új rendszerbe beépültek olyan politikai erők, akik újra magával tudták ragadták a hatalmat” – mondta Pozsgay, aki szerint egy biztos: „mulasztásos rendszerváltás volt a '89-es”. És a vendéglátója nyomban kontrázott: Lázár szerint például az egyik legnagyobb mulasztás, hogy nem Pozsgay lett a köztársasági elnök – a Fidesz - persze egy másik Fidesz - és az SZDSZ aknamunkája miatt –, hanem Göncz Árpád.

Pozsgay szerint ebben a fő ludas az SZDSZ volt, akik tudták, hogy sok kérdésben, például a föld kérdésében, az államadósság kérdésében más a véleménye. „Az SZDSZ kitalálta, hogy Antal-Pozsgay paktum van készülőben és ezzel riasztott mindenkit, pedig ennek semmi alapja nem volt, azon kívül, hogy jóban voltak. (Oskó Judit könyvében Antall elmondja, hogy őt már 89-ben bevonták a kormányzásba – tudjuk meg Lázártól.)

Az ember, aki még Kádártól sem tart

Kádárról Pozsgay azt mondta, hogy ő volt az egyetlen, aki vitába keveredett vele. A ‘81 végi felszólalása után például odamentek hozzá, hogy nem fél-e Kádártól, aki szemrebbenés nélkül kivégeztette Nagy Imrét, amire azt mondta, hogy nem, mert már nincs abban a helyzetben. „Akkor már függött a hitelezőktől, azok világnézete pedig egész másképp nézett ki mint az övé”. És elmesélt egy történetet: amikor Kádár Jánosnak felvetették, hogy Berecz Jánosnak alkohol problémái vannak, akkor Kádár azt válaszolta: „Berecz sokat iszik, de részegen sem mond olyanokat, mint a Pozsgay józanul.”

Kádár leváltása kapcsán pedig azt mesélte: bár 1988 februárjában Horn Gyula még azt mondta, hogy “Vegyék tudomásul az elvtársak, hogy Kádár János nélkül nincs magyar kibontakozás, nincs magyar jövendő”, márciusban egy kormányőr csöngetett a balatoni házánál, hogy „Grósz Károly, minszterelnök elvtárs véletlenül erre járt, beköszönhet-e. Mondtam, ha már véletlenül erre járt, akkor miért ne. Hát véletlenül egy karton tokaji aszúval állított be Grósz, aki miután lehuppant azt mondta: Megfáradt az öreg. Meg kéne köszönni neki, és megkérdezte Pozsgayt támogatná-e őt.

Gorbacsov azonban attól félt, hogy ha bukik Kádár, akivel folyton példálózott Moszkvában, hogy “lám a reformok működnek Magyarországon”, akkor ős is bukni fog. Végül aztán beleegyezett, és az oroszok megadták a mandátumot Grósznak. Pozsgayt pedig beválasztották a politikai bizottságba és államiniszteri posztot kapott.

Fotó: Huszti István

A mai politikai helyzettel kapcsolatban Pozsgay Imre elmondta, hogy az Összefogás „nevű baloldali csoportosulás egyedüli célja a hatalom megszerzése, az egy programok nélküli érdekközösség”. Bajnait is megtalálta: „egy milliárdos pedig ne énekelje az Internacionálét”.

A Fidesszel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy ez a párt felismerte, amit ő is már korábban, hogy egy társadalmi közösség a nemzet nélkül nem fenntartható és hogy a keresztény kulturális hagyományok ma is szellemi támaszt adhatnak az embereknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!