Jusztina
11 °C
22 °C

800 ezret kérnek Kádár sírhelyéért

2014.02.09. 09:19

800 ezer forintért kell megváltani a 25 éve halott Kádár János és felesége sírját a Fiumei úti temetőben – írja a Bors. A volt pártfőtitkárnak hozzátartozói nem élnek, így Moldova Gyögynek kellett kiderítenie, hogy a sírhely fennmaradási szerződését nyárig meg kell hosszabbítani, különben felszámolják. 

A Bors szerint Moldova Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz fordult, bár szerinte inkább a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak kellene foglalkoznia az üggyel. A bizottság vezetője, Boross Péter a lapnak azt nyilatkozta, hogy támogatná a sírhely védetté tételét.

Thürmer Gyula visszafogottabban nyilatkozott a lapnak:

Kifizetjük, de csak akkor, ha minden kötél szakad

– mondta a Munkáspárt elnöke.

Ahogy korábban megírtuk, Moldova szerint Magyarországon ma Kádár megítélése pohár boronként változik: az első után még mocskos, véreskezű diktátor, a második után már felmerülnek az erényei, a harmadiknál pedig már egyetértés van arról, hogy akkor volt itt jó élet. Mára eljutottunk odáig, hogy nincs az asztalokon a vasárnapi rántott hús, foglalta össze egy tételmondatban a fő bajokat az író egy könyvbemutatón.

A 2006-ban megjelent Kádár-életrajzából több mint 180 ezer példány kelt el, pedig ez az egyetlen könyv, aminek nem enged az árából egy fillért sem, ez mindenkinek 3500 forint. "Kádár tartja el a családomat" – fogalmazott.

Más kérdés, hogy érdemes-e fenntartani egy síremléket, ahonnan Kádár csontjainak nagy részét ellopták. Az Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának sírját 2007. május 2-án rongálták meg a budapesti Fiumei úti sírkertben. A tettesek Kádár János koponyáját és csontjait és a felesége hamvait tartalmazó urnát elvitték a sírból, a Munkásmozgalmi Panteon falára pedig egy Kárpátia-idézetet fújtak fel („Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. 1956-2006").

Máig nem tudjuk, hogy hová tűntek Kádár csontjai és koponyája. Szabadkőművesek, illuminátusok, neonácik vagy talán sátánisták voltak a tolvajok? Nem Kádár János volt az első, akinek halála után köddé váltak egyes testrészei: hova lett Cromwell feje? Mi lett Napóleon péniszével? És a Mikulás csontjai? Itt olvashat arról, hogy az elmúlt évszázadokban mely Kádár Jánoshoz hasonló formátumú vezérek és hírességek testrészei tűntek el az évek zűrzavaros forgatagában.

A csontlopás egyébként filmművészeket is megihletett: