Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Így vesztheti el a Fidesz a választást

2014.02.11. 12:58
Nehezen látható be, miért kellett a választási kampány elején megegyezni az oroszokkal, de még érthetetlenebb, hogy a kormány a botrányok ellenére miért ragaszkodik a német megszállás emlékművéhez. A holokauszttal kapcsolatos hibák megmutatják, hogyan lehetne nyert helyzetből elveszíteni egy választást.

A kommunikációs bénázás azért eddig nem volt jellemző a Fideszre. Akárhogy is kormányoztak, ebben a ciklusban magabiztosan elkerülték a szinte minden rendszerváltás utáni kormányt sújtó brutális népszerűségvesztést. Az most messzire vezetne, hogy miért, de tény: népszerűségük mélypontján, 2012 nyarán is csak megszorítani tudta őket az MSZP, megelőzni soha. 2013 politikai slágerével, a rezsicsökkentéssel pedig sikerült az elmúlt évben rendszeresen vagy húsz százalékot ráverni a szocialistákra.

Mindenki azt várja, hogy a befutó is legalább ilyen sima lesz. Nem csoda, hogy egyes közvélemény-kutatók már karácsony előtt behozhatatlan előnyről írtak, és a mostani elemzések is leginkább a „Miért fog simán nyerni a Fidesz?” kérdést boncolgatják.

Miért nem lehetett májusban szerződni Paksról?

Az lehet, hogy sima győzelem lesz, de az biztos, hogy az első szakasz nem Habony Árpád szája íze szerint alakult.

Először is, itt van az ellenzék által már csak „paksi paktum”-nak nevezett Orbán–Putyin-hitelszerződés, aminek annyira kétes az üzenete, hogy még a jobboldalon is negatív visszhangot váltott ki. Persze be kell vállalni a népszerűtlen lépéseket, de azért felmerülhet a kérdés: a Fidesz miért nem tudta elérni, hogy a Kreml pár hónapot várjon a szerződéssel.

Pakssal így a Fidesz tálcán szolgáltatta az „Orbán Viktor unokáinkat is eladósítja” típusú érveket, de az ügy visszhangja azonban elcsitulni látszik – ellentétben a holokausztbotránnyal.

Ez voltaképpen nem is egyetlen ügy, hanem a holokauszt-emlékév köré épülő összetűzések sorozata.

Az egész azzal kezdődött, hogy a kormány által létrehozott Veritas Intézet igazgatója, Szakály Sándor első interjújában „idegenrendészeti eljárás”-nak minősítette az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást. A védhetetlen kijelentéssel párhuzamosan látott napvilágot az 1944. március 19-i német megszállás tervezett emlékművének esztétikájában és történelemszemléletében is támadható terve.

Összerezzen a baloldal

A Fidesz stratégái nyilván nem terveztek be egy ideológiai háborúságot, ők inkább a rezsicsökkentés ikszedik hullámára, meg a márciusra időzített nagyberuházásokra akarták építeni a kampányt. Egy elosztási kérdésekre koncentráló kampánnyal meglepetésektől mentes, biztos győzelmet lehet aratni, mintha csak José Mourinhónak kéne megtartani az előnyt.

Ehhez képest ebből az ügyből nem lesz könnyű kimászni. Az emlékművet ugyanis a német megszállás évfordulóján fogják átadni, tehát csaknem az egész kampányidőszakot átívelik majd az ezzel kapcsolatos viták és tiltakozások. És azt még a kormány sem teheti meg, hogy egy hideg februári délutánon gyorsan letudja ezt az egész, számára már nyilván nyűggé vált emlékművet.

A két botránnyal kapcsolatos akciók már most is szinte szünet nélkül jönnek, egyik a másik után, Szakály auschwitzi meghívójától kezdve Randolph Braham nyilatkozatán át Gulyás Márton partizánakciójáig, a Mazsihisz bojkottjáig. Az Együtt-PM már szervezett egy erőtlen megmozdulást, de az igazán nagy dobás az lehet, hogy a HVG információi szerint Bojtár Endre irodalomtörténész megszervezte - kapaszkodjanak! - Horthy Miklós fiktív perét. A néhai kormányzó háborús bűnösségét neves jogászok és történészek fogják vizsgálni - ha valami, akkor ez biztos kiveri majd a biztosítékot a jobboldalon. Forró lesz a tavasz a Szabadság téren.

Van egy határ

A kormány – saját védhetetlen koncepcióján túl – abban is hibázott, hogy egyáltalán nem tudta vagy nem is akarta kezelni a helyzetet. 

Bénázás a túloldalon

A Fidesz győzelmi esélyeit erősíti ugyanakkor az ellenzéki bénázás és a nemrég kipattant Simon-ügy. A hónapokon át tartó szövetségkeresés, a "múlt arcainak" újbóli felbukkanása, a közös program hiánya nem sok bizonytalannak jelentenek valódi alternatívát- A kormánypártoknak ráadásul szinte meg se kell szólalniuk, az MSZP volt elnökhelyettesének gyanús osztrák bankszámlája önmagában is elüldözhet a baloldalról egy csomó szavazót, és a valódi kampány még el sem kezdődött.

Pedig a Miniszterelnökség által pályázat és egyeztetés nélkül odadobott emlékmű-koncepció, illetve Szakály Sándor megvédése elfogadhatatlan a zsidó szervezeteknek, akik nélkül nincs ünneplés – legalábbis olyan, ami után Orbán Viktor ne válna páriává minden nyugati demokráciában.

A zsidó szervezetek teljesen tisztában vannak a kvázi vétójogukkal, vasárnap jelezték is, hogy ha a kormány nem változtat pár dolgon, akkor kivonulnak a Holokauszt emlékév korményzati programjaiból.

A zsidó szervezetek keménykedésére először Orbán semmitmondó, a zsidó szervezetek kérdéseit megkerülő levelével válaszolt – ami értesüléseink szerint csak olaj volt a tűzre –, majd pedig Kövér László rendezte le az egészet annyival, hogy "a Mazsihisz már megint beleszól a választási kampányba, és hogy, hogy nem, már megint a baloldal mellett".

Így nehéz lesz a megbékéltetés, ami azóta tényleg a bojkott megszavazásáig fajult.

De ennek mi köze a kampányhoz?

Elég sok.

Kampány van, ezért minden ügy politikai ügy. Lényegében erről panaszkodott Orbán is, hogy „napi politikai spekulációkká akarják silányítani” az emlékezést, ami részben igaz (politikai értelmezést először az alaptörvény preambuluma adott a német megszállásnak, de ez ebből a szempontból nem olyan lényeges). Mesterházy kampánynyitó beszédében többször is bedobta az emlékművet és az "idegenrendészeti eljárás"-t is. Gyurcsány Ferenc pedig a Műcsarnok előtti demonstráción egyenesen meghirdette a kultúrkampfot.

Összefoglalja a baloldaliaknak, hogy mit lehet és mit kell utálniuk a Fideszben. A Boross–Lezsák-féle agresszív, de sunyi jobboldaliságot. A kormány kontraszelektív személyi politikáját a Kerényi Imrékkel és Fekete Györgyökkel (és ebből a szempontból mellékes, hogy Szakály nem a kormány udvari bohóca). Az állandó magyarázkodásokat. A nemzeti giccset.

Az Összefogáshoz sodorhat néhány bizonytalant. Igen, már a trafikügyről és a NAV-botrányról is az volt a vélemény, hogy na majd ez megrendíti a Fideszt, aztán mégsem. Akkor azonban nem volt kampány, és a bizonytalan szavazók megengedhették maguknak, hogy méltatlankodó passzivitásba merüljenek. Most azonban a hasonló ügyek már inkább mobilizálják, mintsem elriasztják a bizonytalan választókat. Márpedig a Tárki kutatása szerint ezek a sokat keresett bizonytalanok az elmúlt évben inkább a Fideszhez csapódtak, de kötődésük nem túl erős (persze, különben nem volnának bizonytalanok). Ezenkívül a baloldalnak létfontosságú az is, hogy megnyerje a kormányváltást akaró, de pártot nem választó szavazókat – őket az emlékműbotrányhoz hasonló ügyek sorozata rázhatja fel töprengésükből.

Megint 2002

Nem illik bevallani, de a baloldalnak egy új 2002-re van szüksége; mocskos botrányokra, erőszakos és beképzelt Fideszre, sok félreérthető kijelentésre; olyan ügyekre, melyek a kormány elleni protesztszavazásra ösztönzik majd a választókat. Saját ígéretekből ugyanis egyelőre nagyon kevés van, és a választóknak azért nem olyan vonzó a 2010-es állapotokhoz való visszatérés hangoztatása. Az Összefogásból szembetűnően hiányzik a pozitív tartalom, Mesterházy a kampánynyitón is egyetlen egy dolgot ígért, a gyerekszegénység leküzdését. 

És hogy sikerülhet-e a baloldalnak a fordítás? A legutóbbi közvélemény-kutatások  igencsak zavaros képet mutatnak, de az egymásnak ellentmondó adatok alapján egy biztos: az ellenzéki pártoknak legalább egymillió új szavazóra lesz szükségük a győzelemhez. Ez kétségkívül óriási, nehezen behozható hátrány. 2002-ben egyszer már megcsinálták, ráadásul az akkorihoz hasonlóan ma sem kizárt, hogy bekövetkezik a „közvélemény-kutatók fekete napja”, amikor az addig titkolózó szavazók tömegei összekuszálják a felméréseket.