Influenza: országos a járvány

2014.02.12. 16:38

Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, vagyis országos influenzajárvány van – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán. A központ honlapján olvasható jelentés szerint február 3. és 9. között országosan 17 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ami 20 százalékkal több, mint az azt megelőző héten.

A betegek 27,4 százaléka gyerek, míg 40,2 százaléka 15-34 éves, és 7 százalékuk idősebb 60 évesnél. Veszprém megyében terjed leginkább gyerekek között a vírus, itt a betegek 71,1 százaléka 15 évesnél fiatalabb.

A vizsgált héten a fővárosban és 14 megyében emelkedett, 3 megyében (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád) nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulás gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ahol az előző héten kiemelkedően sok megbetegedés volt – mérsékelten csökkent a betegek száma.

A 100 000 lakosra jutó, orvoshoz fordult betegek száma Pest megyében (282), a fővárosban (239), és Győr-Moson-Sopron megyében (220) volt a legmagasabb, Csongrád (33), Borsod-Abaúj-Zemplén (50) és Somogy (68) megyében pedig a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket Budapesten (3), továbbá Somogy (2), Csongrád (1), Hajdú-Bihar (1) és Pest (1) megyében diagnosztizáltak.

Az OEK összegzése szerint a klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 2014. év 6. hetében megkezdődött az influenzajárvány, de igen nagy területi különbségekkel: a 100 000 lakosra jutó influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma 33 és 282 között változott.