Simon Gábor ma is kihagyta a mentelmi bizottságot
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese hétfő után szerdán sem jelent meg az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága előtt. A szerdai ülést megelőzően − ahol egyébként kizárólag az ő ügye volt napirendre tűzve − rövid emailben értesítette a bizottsági elnököt, Rubovszky Györgyöt arról, hogy nem kíván részt venni az eljárásban, ahol az összeférhetetlenségi ügyét, illetve a mentelmi ügyét tárgyalták volna.
Érdemi kérdésekről a levélben nem nyilatkozott, csupán azt közölte, hogy a szerdai napon benyújtja a lemondását a képviselői mandátumáról. Rubovszky azonban elmondta, hogy a házelnök irodájának tájékoztatása szerint Simon lemondó nyilatkozata szerda délig nem érkezett meg. Így a bizottsági ülésen kezdeményezték, hogy a parlament utolsó ülésnapján az Országgyűlés mondja ki a szocialista politikus összeférhetetlenségét, ami lényegében a mandátumától való megfosztást jelentené. Ez az eljárás azonban természetesen csak abban az esetben fog megtörténni, ha Simon önkéntes lemondása addig sem érkezik be.
Rubovszky elmondta, hogy a bizottság megállapította, szándékos volt a valótlan adatközlés a vagyonnyilatkozatban, ezért ő haladéktalanul köteles intézkedni az összeférhetetlenség megállapítása érdekében.
Hétfőn ült össze először a volt MSZP-s politikus ügyében a parlament mentelmi jogi bizottsága, ahol meghallgatták volna a képviselőt, Simon azonban nem ment el, mindössze egy levelet küldött a bizottság elnökének, de abban sem adott magyarázatot arra, honnan van negyedmilliárd forintnyi devizája egy osztrák bankszámlán.
Az MSZP elnökhelyettese múlt csütörtökön jelentette be, hogy lemond minden párttisztségéről, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől, és visszaadja parlamenti mandátumát is.