Beperelte a börtönt az ormánsági uzsorás

2014.02.17. 18:07

Beperelte a pécsi börtönt az ormánsági uzsorás, mert túl sokáig ült dohányzócellában - írja a Pécsma.hu. Gyimesi Lászlót uzsorázásért 2011-ben jogerősen 8 év 10 hónap börtönre ítélte a Baranya Megyei Bíróság, ötven embert vert át.

Gyimesi László
Gyimesi László
Fotó: Pécsma.hu

Egészségkárosodását nem tudta bizonyítani, de úgy gondolja, jár neki 10 millió forint kártérítés - írja a Pécsma. A börtön egy Gyimesi által aláírt papírral igazolta, hogy ő maga kérte a dohányzószobát, de a férfi azt mondja, hogy fenyegetéssel vették rá, hogy aláírja.

Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék megállapította a törvénysértést, azonban az összeget nem találta jogosnak, Gyimesit pedig 800 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.

Gyimesi korábban azért perelte be sikertelenül a pécsi börtönt, mert a cellában nem volt elfalazva a wc, és így mindenki nézhette, ahogy a dolgát végzi - említi fel a Pécsma.

Gyimesi László 1996 és 2008 között az Ormánságban, valamint Siklós környékén bizonyíthatóan ötven embernek adott kisebb-nagyobb kölcsönt.

Összesen 3,5 millió forintot adott a sértetteknek, akik 15 milliót fizettek vissza, átlagosan 432 százalékos kamattal. További 30 milliót követelt még ezen felül, átlagosan 986 százalékos kamattal. A férfit Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere jelentett fel, zsarolás, csalás, hamis vád, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység és magánokirat hamisítása miatt ítélte el a bíróság.